Volt olyan ismerősötök aki szerelmi bánat miatt lett öngyilkos?

Volt, 20-as éveinek második felében lévő nő.

Azt gondolom, hogy nem kellett volna.

Főleg, hogy a srác aki miatt csinálta azóta már el is vált a csajtól, aki miatt nem az ismerősöm lett a "befutó". Csak egy kis türelmet kellett volna tanúsítania - vagy (igaz ez nagyon közönségesen fog hangzani) felismernie, hogy azé a srácé sincs aranyból, ő is csak ugyanolyan ember, nem kell piedesztálra emelni és bálványozni...

Az meg egy másik dolog, hogy nekem, mint volt munkatársnak feltűnhetett volna, hogy valami nem oké. Megvolt nála is az a hirtelen változás, hogy hónapokig el volt kedvetlenedve, motiválhatatlan volt, látszott hogy nincs rendben, aztán hirtelen megint mosolygóssá vált úgy egy héttel előtte. Én meg betudtam a gyógyszerváltásnak és azóta elő-előkerül bennem ez a dolog, pedig aztán nem voltam részese a dolognak, maximum beszélgethettem volna vele többet munka közben.

Volt, idősebb férfi.

Én azt gondolom, hogy a szerelmi bánat nem a közvetlen kiváltó ok, hanem a reménytelen, kilátástalan helyzettel való megküzdés hiánya, ami vagy megvan az emberben, vagy nincs meg...

Voltam életemben depressziós, tudom, hogy az egy beszűkült tudatállapot, amikor az ember nem látja a lehetőségeket reálisan, mindent csak sötéten képes látni. Nem az életétől akar megszabadulni, hanem a fájdalomtól, és akkor, ott erre nem lát más lehetőséget, csak hogy az életével együtt dobja el magától az érzést. Lehet, hogy másnap már másképp gondolná, de a halállal ez a lehetőség elvész. Nem ítélkezem...