Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kikezdett velem a "sógorom"! Mit tegyek?
Az említett férfi a nővérem barátja 3 éve. Most született meg a gyerekük. Egyébként nem vagyunk túl jóban a nővéremmel, évente max 4-szer látjuk egymást (ünnepekkor általában).
A hétvégén a barátjával találkoztam egy szórakozóhelyen. Fizetett nekem egy italt, majd még egyet, de mivel én nem igazán bírom ennél megálltam. Ő folytatta, de nem itta magát teljesen részegre. Elváltunk, én mentem vissza a saját baráti körömhöz, ő is az övéhez. Mielőtt hazament volna fél órával előtte találkoztunk, éppen a mosdóból jöttem ki és ő ott várt. Mondta, hogy rám várt, mert el akart köszönni. Nem értettem, mert ennyire jóban nem vagyunk. Majd azt mondta, hogy nem tudja, hogy ezt hogyan csináljuk a nővéremmel, hogy pont ugyanaz a vörös haj, zöld szem, arc, bőrszín, mintha ikrek lennénk, de valahogyan mégis annyira mások vagyunk. Aztán azt mondta, hogy valószínűleg nem a jó nővért választotta. Én kb megszólalni sem tudtam, de mondtam, hogy mennem kell. Erre mondta, hogy ja igen, ő éppen indul haza, csak köszönni akart. Odalépett hozzám, megfogta a nyakamat és megcsókolt. Nekem kb kellett egy másodperc hogy felfogjam mi van, aztán persze eltoltam magamtól.
Most mit tegyek? Elmondanám a nővéremnek, de talán nem is hinne nekem. Nem vagyunk túl jóban, de mégis engem bánt hogy tudok róla, hogy ilyen alaknak szült. Szerintetek hagyjam és inkább ne törődjek vele? De olyan furcsa érzés, mintha elárulnám a hallgatással a nővéremet. De mint mondtam, valószínűleg nem is hinne nekem. Ti mit tennétek?
Vagy talán kérdezd meg a nővéredet, hogy tudsz róla, hogy a pasid nélküled jár bulizni? (Lehet mást mond neki a pasi, de ha tud is róla, legalább bogarat ültetsz a fülébe és hátha észbekap, hogy valami gáz van.)
Ha ezek után érdeklődik akár elmondhatod, hogy elég ittas volt és furán viselkedett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!