Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogy reagálnátok arra, hogy 4 év után szerelmet vall az egyik pasi ismerösötök?
Véletlenül találkoztunk újra, és beültünk egy beszélgetésre, amiböl 2,5 óra lett. Elmondta, hogy szerelmes volt belém, és még mindig tetszem neki. Folyamatosan bókolt, nagyon kedves volt, miközben beszélt, sokszor könnyes lett a szeme, elérzékenyült. Azt említette, hogy mindent megadna nekem, ugyanakkor nem volt teljesen egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy most mit is szeretne tőlem. Érdekes érzéseket váltott ki belölem, az biztos, egész éjszaka ezen gondolkodtam.
Igazából semmi konkrétumról nem beszéltünk, ma fog hívni azt mondta.
Szerintetek lehet ebből valami, szóval csak hagyjam, hogy történjenek a dolgok maguktól?
Amúgy teljesen õszintének tûnt, és mivel egy igazi férfi külsõ-belsõ tekintetében egyaránt, nagyon szexisnek láttam ezeket a könnyeket.
Ebben az esetben nem zavar, ha elgyengülést látok.:-)
11, Tehát egy jó pasinál még a könny is oké.
Köszi! ezt jó tudni. :)
13.: anyádnak magyarázd, hogy ne kapjon választójogot ;)
A férfiak meg mennek a farkuk után, inkább nekik nem lenne szabad bármilyen véleményformálási jogot adni
#13
Azt írtam, hogy "KÜLSÕ-BELSÕ" tekintetében egyaránt férfias. Sikerült nagyon jól értelmezned a gondolataimat.:-)))
A külsõ semmit nem ér, ha nincs egy belsõ tartalom, egy olyan személyiség, ami megfog.
Nála a kettõ egységben van meg, na ezért tetszik.:-)
#16:
Te is gondolkodj el azon, hogy hol lennél most, ha nem lett volna egy NŐ, aki megszüljön.:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!