Jó döntés volt, vagy nem így kellett volna?

A szituáció röviden: még fiatalok vagyunk, én(lány) 20, a fiú 22. 2 évig voltunk együtt, most lett vége a kapcsolatunknak. Vidékről elkerültem Pestre, ez is sokat változtatott a kapcsolaton, én mindig is mozgékony voltam, állandóan mehetnékem van, ő inkább a nyugodt, csendesebb típus. Visszagondolva a kapcsolatunk elég egyhangú volt, nagyon sokat csak otthon voltunk, filmeztünk, kirándulni meg mozogni csak ritkán mentünk. Szakítottam egyszer, mert voltak már korábban is bizonytalanságok, akkor egy ideig jó volt, de aztán összejöttünk újra, mondván próbáljuk meg izgalmasabbá tenni. Ez egy hónapig működött, aztán ismét véget vetettem a kapcsolatnak. De közben végig beszélgettünk (mindkét szakítás után), és éreztem, hogy se vele, se nélküle nem jó teljesen. Ő nagyon szeretett és visszafogadott volna minden hülyeségem ellenére, meg a szakítások ellenére is. Most nagyon hülyén érzem magam, hogy talán nem kellett volna azt az embert ellökni magamtól, aki mindennél jobban szeretett...

De zavaró tényezők, hogy ki akarok menni nyáron külföldre dolgozni, aztán Erasmusra az egyetemen, nyilván ekkor nem tudnánk együtt lenni. És a szüleim, a környezetem szerint nagyon eltér az érdeklődésünk is, ugyan mindkettőnknek az a célja, hogy beutazza a világot, én aktívan, állandó úton levéssel, míg ő pihenéssel, tengerparttal akarja megvalósítani, vagy pl őt múzeumba, színházba nem lehet elrángatni, míg én imádok oda járni....

Plusz nem érzem úgy, hogy bárki mellett is el tudnék köteleződni egyelőre, es mi van, ha nem ő az igazi, és akkor "elpazaroltam rá x évet, ha továbbra is együtt maradtunk volna.

A legnagyobb baj az volt, hogy ő pl mindig várta, hogy menjek haza hétvégén és találkozzunk, de nekem az sem fájt, ha kimaradt egy hétvége, vagy csak 4-5 órára találkoztunk.

Régóta kapcsolatban lévő ismerőseim azt mondták, ha valakit igazán szeretünk, annál még 3-4-5-6-sok év múlva is ugyanúgy várjuk a találkozást, szóval szerintük nem szerettem eléggé, és ez sajnos igaz, ő jobban szeretett engem, mint én őt.

És a kérdésem tehát az lenne, hogy szerintetek jó döntés ilyen helyzetben, ha végleg elengedtem?Mert megszakad a szívem most, hogy már minden elérhetőséget is megszakított, hogy ne is lásson még a neten sem. Addig nem volt rossz érzés, nem is hiányzott úgymond, amíg külön voltunk, de beszélgettünk, viszont most, hogy már abszolút nincs köztünk semmi kommunikáció, nagyon egyedül érzem magamat és elgondolkodtam, hogy mi van, ha nem is volt olyan jó döntés, mert most meg hiányzik és félek, nem fogok még egy olyat találni, aki ennyire tudna szeretni, mint ő.

Leszólö kommenteket légyszi ne írjatok, így is elég rossz ez a helyzet. Az elején nagyon szerettem, de voltak kis elbizonytalanodások, és a baj szerintem azzal volt, hogy a sok fekvés és tétlen életmód unalmassá tette a kapcsolatot.

Köszönöm előre is a válaszokat! Ha esetleg van valakinek hason tapasztalata, motivációja, története, amiből tanulhatnék, kérem ossza meg!