Ez ma tényleg ennyire ritka? Miért ennyire rosszindulatúak az emberek? Vagy tényleg egy kitartott nő lennék?

19 éves voltam, amikor megismertem a páromat. Ő akkor volt 34. Átlagos testalkatú, humoros, jó pozícióban levő férfi. Akkor elkezdtünk találkozgatni. 2 év múlva megszületett a fiunk. A fiunk bölcsibe ment, én meg elkezdtem magamat képezni. Amikor már tudtam a tudásommal mit kezdeni, a párom segített (anyagilag) elindítani egy saját vállalkozást. Azóta ott dolgozom, magamat folyamatosan képzem továbbra is. Azóta lett még egy gyerekünk, egy kislány, ő most 3,5 éves, én pedig 32.

A kérdést az ihlette, hogy rengeteg olyan ember van a környezetemben, akik ellenségesen viselkednek. Nem értem, hogy miért. Soha nem csaltam meg a férjem, ő sem engem. Miért annyira hihetetlen, hogy jól megvagyunk. Olyanokat mondanak rólam, hogy semmi más oka nincsen annak, hogy együtt vagyunk, csak az, hogy én a pénzére hajtottam már 19 évesen, meg biztosan nem lennék vele, ha nem lenne pénze csak ránk kell nézni, ráadásul anyám olyanokat mond közös ismerőseinknek is, hogy amióta nekem is nagyobb sikereim vannak, már nem érdekel engem, nem látogatom elégszer.

Hogyan lehet ezt feldolgozni? Engem érdekel más emberek véleménye és nagyon rosszul esik ez az egész. Nagyon sok embert ismerek az állásomból kifolyólag, szóval nagy az ismertségi köröm és fáj, amikor ilyeneket mondanak rólam. Soha nem fogják elhinni, hogy tényleg egy jó házasságban élek? Ez lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de egy közepes méretű városban lakunk, ahol azért az emberek többsége ismeri a másikat, és rosszul esik, amikor ilyeneket hallok vissza még ma is.

Anyámmal mit tehetnék? Gyakorlatilag a saját lányát járatja le, és volt olyan kuncsaftom, aki azt mondta egy másiknak, hogy most már másnak lát, nem szívesen jár hozzám, amióta anyám sírt neki.