Miért hiszik sokan azt hogy évekig szerelmesnek kell lenni a másikba?

Elképesztő mennyiségű külső, kulturális sokkhatás miatt. Mindenki azt mondja hogy "jaj rám a filmek, zenék, könyvek nincsenek hatással". Közben meg kvára de. Még azokra is, akik rájönnek, hogy hatással voltak rájuk.

Minden fos hollywoodi romantikus film (vagy bármelyik ahol klasszikus gagyi szerelem megjelenik), könyvek, a leghallgatottabb előadók az örök szerelemről beszélnek.

Belénk lett beszélve.

Az emberek is legtöbbször egymást erősítik ebben. Ezt hallod a szüleidtől, testvéreidtől, barátaidtól sokszor és te is ezt adod át sokszor másoknak.

A szerelem nem egy cél, hanem egy eszköz. Eszköz valami hosszabb, stabilabb, tartósabb jóra, ami a legtöbbször a családalapítás.

A szerelem egy kémiai reakció, ami az élőlényeket egymással való párzásra készteti.

Én is azokkal értek egyet, akik nem a fellángolást tekintik szerelemnek, hanem azt a sokkal mélyebb érzést, ami utána jön, és ez jóval több, mint mély szeretet.

Szeretetet sok ember iránt érzek: családtagok, barátok iránt is. A szerelmem iránt érzett érzés azonban ennél jóval több: ő, és csak ő tudja kiváltani belőlem ezt az érzést, ami mély intimitáson alapul. Arról nem beszélve, hogy még a legracionálisabb megközelítésben is a szerelem szeretetből ÉS szexualitásból áll, másokat pedig bármennyire is szeretek, nem szexelek velük, csak a párommal. :)

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a fellángolás után el tudnak mélyülni az érzések, akkor a lángolás újra és újra előhozható. Nálam legalábbis volt már úgy, hogy azt éreztem, hogy "csak" szeretetet érzek a párom iránt, aztán másnap történt valami, és olyan szerelmes lettem belé, mint tinikoromban sem voltam soha, pillangók kezdtek röpködni a gyomromban. Jó, ehhez azért tudatosan kell dolgozni a kapcsolaton, nem szabad hagyni ellaposodni. Igaz, ez nem 30 éves kapcsolat, mondhatni könnyen beszélek...

Viszont van a környezetemben néhány olyan pár, akik már 30 éve vannak együtt, és saját bevallásuk szerint is, kívülről is igencsak szerelmesnek tűnnek. Na ők azért tudnak valamit, amit szívesen eltanulnék tőlük! :)

15:05

Nálunk is így van, mondjuk igaz, hogy mi sem 30 éve vagyunk együtt azért, de jó pár éve már.:) A mai napig olyan szerelmes tudok belé lenni, mint az elején.

De szerintem sem múlik el a szerelem, ez egy sokkal mélyebb érzés, amit csak iránta érzel. Én nem is tudom igazán leírni, sok dolgon átmentünk már mi is, voltak nagyon nehéz időszakok, de még ezek is csak közelebb hoztak egymáshoz nem eltávolítottak.

Valamilyen mély összetartozás érzés a szerelem. Persze szerentünk másokat is, csak őket máshogy. Amíg azt érzed, hogy a másikhoz tartozol, addig szerelmes vagy. Utálhatod közben, haragudhatsz rá, de borzasztóan megviselne, ha nem lenne. Szerintem is elmúlhat, de nem feltétlen önhibából. Az emberek változnak, ha ellentétes irányba változtok környezeti hatások miatt, akkor eltávolodtok, és annyi neki.

Egyébként szerintem a fellángolás az az érzés, ami megelőzi a szerelmet mindenképpen. Amikor végre azt hiszed, ez a tökéletes harmónia, és egy életen át fog tartani. Persze gyorsan rá lehet jönni, hogy mégsem. Szóval az izgalom, ami akkor jön, ha azt hiszed, hogy életed párjára találtál a fellángolás. Ezért nem hiszek a barátságból kialakuló szerelemre. Nincs olyan, hogy nem veszed észre, hogy egymásnak vagytok teremtve. Persze x év alatt változhat olyanná az egyik fél, hogy jön a fellángolás érzése, de ezt kikerülni nem lehet szerintem.