Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez igaz lehet tényleg, hogy az emberre akkor talál rá a
szerelem, amikor már nem is várja/gondolja?
Figyelt kérdés
Szóval amikor az ember már úgy van vele, hogy nem érdekli a társkeresés, hanem úgy érzi, hogy szingliként is ugyanolyan jól el tud lenni.
Exemmel is pl. már akkor jött össze a dolog, amikor úgy voltam vele, hogy már nem érdekel ez az egész, és függetlenként is teljesen jól fogom magam érezni.
Lehet ebben valami tényleg, vagy csupán vak szerencse, hogy ilyenkor pont így alakul? Vagy csak nagyobb jelentőséget tulajdonítunk ennek a dolognak, hogy pont akkor történik ilyen?
Ez önámítás. Ha ez így működne, akkor totál random, szerencsén alapuló dolog lenne az egész, ami egyrészt nem lenne fair, másrészt semmit nem kellene tenni érte.
2016. szept. 27. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 anonim válasza:
Nekem így lett (egyáltalán nem is akartam kapcsolatot mondjuk, nem is kerestem, én nem csak úgy döntöttem h jól fogom magam érezni egyedül hanem tényleg így is volt) és több ismerősömnek is. Viszont a szerencsére nem lehet alapozni, bőven ismerek ellenpéldát is. Az mindenesetre nagyon is egészséges, ha megtanulsz egyedül is teljes életet élni, legalább úgy nem fogsz minden jöttmenthez ragaszkodni, csak, hogy legyen valaki (mint sokan) és nagyobb eséllyel lesz normális kapcsolatod.
2016. szept. 27. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Általában akkor talál meg, amikor nem számítasz rá. Én így fogalmaznék.
2016. szept. 27. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Igen, velem is ez volt. Ha nem keresed, kezdesz önmagad lenni, akkor kevésbé görcsölsz, és megjön az önbizalmad. Ez pedig nagyon jót tesz párkeresés terén.
2016. szept. 27. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Ahogy előttem írták, ha nem görcsölsz azon, hogy párod legyen, hanem simán csak jól érzed magad a bőrödben, az kisugárzik, és vonzóbb leszel mások számára, jobban felfigyelnek rád. Magabiztosabbnak is tűnsz (nyilván az is vagy)
Ugyan ez volt például, mikor minap minden különösebb ok nélkül jó kedvem volt, és a nap folyamán többen (idegenek) odajöttek beszélgetni, egy boltban dolgozó fickó pedig ki is emelte, milyen kedves és vidám vagyok, jó rám nézni, milyen szerencsés a barátom (aki nincs, de nem tudhatta)
2016. szept. 27. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Én, soha nem keresgéltem. Aki volt, csak úgy az utamba akadt. A párom is így jött a semmiből.
2016. szept. 27. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
Ez a lakosság többi részére igaz csak, de mindig van egy kivétel: "én"...
2016. szept. 27. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
nem igaz
2016. szept. 28. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
Nem, ez nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberi agy evolúciós okokból csak a nem várt eseményeket jegyzi meg. Ha valamire készülsz, és az bekövetkezik, nem tűnik fel neki, hiszen a várt módon történtek a dolgok. A túlélés szempontjából nincs jelentősége, tehát felesleges lenne ezzel terhelnie a memóriát. Túlélés szempontjából azoknak az eseményeknek van jelentősége, amik váratlanul, készületlenül érnek. Amikre nem számítasz. Ezeket rögtön megjegyzi az agy, hogy a következőkben már időben tudjál reagálni az eseményekre. Tehát ha egy bokor mögül hirtelen előtted termett egy kardfogú tigris, akkor legközelebb (már ha lesz egyáltalán legközelebb) már óvatosabban közelíted meg azt a bokrot. Míg ha ez nem történik, akkor csak simán elmész mellette. Ugyanezen a sémán tehát: ha csajozás közben sikerül becsajozni, az fel sem tűnik, míg ha váratlanul ér a dolog, azt megjegyzi az agy.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!