Miért érzem ezt a barátom iránt?

A tipikus felállás.

A rosszfiú után fáj a szíved, de közben kihasználsz egy rendes fiút lelki szemetesként.

Nem tudod eldobni a mostani barátodat, mert ő nem a barátod, hanem a felmosórongyod! Ahhoz úgy kéne vele bánnod, ahogy megérdemli, és akkor beszélhetnénk szakításról.

Nem érdemled meg a fiút, mert nem tudod szeretni. Leragadtál a régi pasidnál, hiába játszod a mártírt. az eszed, felfogja, hogy nem, de szíved kétségbeesetten keres valami vigaszdíjat. Erre jó neked ez a fiú, mert hagyja magát, és te szépen el is szórakozol vele.

Abból van minden nyűgöd, hogy a régit nem heverted ki, de kell aki tutujgat téged, mert vagy nagyon sérült a büszkeséged és egy kandúrban látod a balzsamot a lelkedre, vagy eleve kapcsolatfüggő is vagy.

Ennélfogva, pont az lenne a helyes, ha kicsit magadba szállnál, a barátodat végre békén hagynád, és akkor kezdenél új kapcsolatba, ha régit kiheverted.

Ahogy az utolsó mondja: ez kihasználás, definició szerűen! Arra használod, hogy a másikat eltöröld, nem őszinte érzelmekkel léptél vele kapcsolatba, nem azért mert szereted. Gyógyírnak akartad. Ez a módszer már többször is megbukott, de te mindig újrakezded.

Erre van a mondás: "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve"

Még az is sokkal jobb lenne, ha szánt szándékkal kihasználnád, mert akkor csak szimplán egy gonosz dög lennél... de ezzel a naivitással megspékelve, hogy te csak jót akarsz, ezzel már egyenesen fájdalmas a helyzet, mert mindenki tudja, hogy amit csinálsz az tarthatatlan, de még fel nyitni sem tudjuk a szemed, mert nem vagy tisztába, tudatába annak mit is teszel igazából!