Szerelmes vagyok a legjobb barátomba?

Azért írok ide mert elég depressziós hangulat tört rám az este. Azon rágódok állandóan hogy az elmúlt 6-8 év az életemből a saját tévképzeteim és hazugságaim miatt semmit sem értek. Felépítettem kifelé egy embert, aki teljesen hétköznapi, férfias és normális. Belül viszont gyötrődöm, mert egész életemben a legjobb barátomba voltam szerelmes, úgy hogy pontosan tudom, legalábbis évek óta, hogy soha nem lehet köztünk semmi... a legjobb barát kifejezés is csak részemről igaz, ő inkább csak egy régi haverként gondolhat rám. viszont én a saját hülye világomban róla is felépítettem egy olyan képet amilyennek csak szeretném őt látni, valójában már rég nem is olyan, talán soha sem volt. de mégis a közelségére vágyom, arra hogy kedves legyen velem. és így múlnak el az évek, senki mással nem foglalkozok. örökké csak rá várok, a legapróbb kedvességére, ami életben tart még.