Járt már valaki itt úgy, hogy úgy érezte, hosszas keresgélés után az élet elvezette az igazihoz, de aztán valami mégis közbejött? Ha igen, sikerült visszatalálni hozzá?

Elmondom a sztorimat. 24 éves srác vagyok. Tudom, még nagyon fiatal, de állítólag lelkileg nagyon érett vagyok, és borzasztóan vágyom már régóta egy kapcsolatra. A legtöbb lánnyal, akit ismerek, nem tudok mit kezdeni, egyszerűen nem érzem őket megbízhatónak, valami hiányzik belőlük.

Aztán találtam egy lányt, aki, úgy érzem, teljesen a lelki társam. Egyszerűen tökéletesen illett hozzám, olyan volt, mintha isten küldött volna mellém egy őrangyalt. Éreztem, hogy szeret és tényleg törődik velem, és érdekli az életem, a történetem. És ő volt az első, akin éreztem, hogy lelát azokba a mélységekbe, amiket magamban érzek, és megbecsül miatta.

Sajnos azonban ez egy olyan életszakaszomban történt, amikor semmi nem működött az életemben (írhatnám egyébként jelen időben is), és teljes mértékben félelemorientált és bizonytalan vagyok. Mindenben. Állandóan otthon ülök, kések a határidőkkel, szorongok minden baromság miatt, egy lépést se merek tenni a világ felé, mert állandóan a lehetséges kudarcoktól félek. Tudom, hogy mennyire baromság ez a hozzáállás, de tudni sajnos nem elég, átérezni teljesen más. Odáig pedig még nem jutottam el, hogy kijussak ebből a gondolkodásmódból, dacára a pszichoterápiának és az antidepresszánsoknak. Ez a szorongás sajnos ráragadt erre a kapcsolatra is, és megszakítottam. Aztán rövid idő múlva újra megpróbáltuk, de megint úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Ennek már fél éve.

Azért tettem fel a kérdést, mert láttam egyszer egy idézetet, ami valahogy úgy szólt, hogy az Igazit az élet mindenképp visszahozza hozzánk. Szerintetek igaz ez? Volt már valakinek ilyen tapasztalata? Járt már valaki úgy, hogy megtalálta a társát, de rossz időben, és ezért nem működött? Tudom, hogy fiatal vagyok, de akkor is úgy érzem, hogy a gondolkodásmódom, a szorongásom veszélyezteti a jövőmet. A kamaszkorom nem telt valami jól és eddig egy lány se volt, akivel igazán mély kapcsolatom alakult ki. Összesen vele együtt igazából csak kettő volt, akivel valóban "jártunk". Nem indul be az életem, nem gyűjtök tapasztalatokat. Nem voltam még lánnyal, egyszerűen megragadtam a gyerekkorban. És nagyon félek tőle, hogy ez vagy így marad, vagy, ha találok is valakit, soha nem fogom azt érezni, mint ennél a lánynál, és hogy az egész életem majd csak az iránta való nosztalgiából fog állni, mint ahogy az most is történik.