Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van ilyen rossz előérzetem a fiúról?
Ezt nem tudom megmagyarázni miért. Közel két hónapja udvarol egy srác,de egyszerűen nagyon rossz előérzetem van vele kapcsolatban. Zárójelesen megjegyzem, a viselkedésével látszólag semmi probléma, ahogy temperamentumban is normál értékeket képvisel és úgy gondolom hogy elfogadható elveket vall. Türelmes velem szemben, mivel nem rohanok kapásból egy kapcsolatba. Nem tudom magát ezt az érzést hova tenni,kötni. (Ettől eltekintve kedvelem, és közel áll hozzám, azonban ez visszatart.)
Gondoltam már arra is hogy talán a rossz tapasztalatok tehetnek róla, viszont sose voltam paranoiás.
Egyik ismerősöm "ráküldtem" , szedje ki belőle a szándékait, persze semmi feltünően ( nincs azzal tisztában barátok vagyunk,ők viszont mivel még akkoriban egy középiskolába jártak ismerik egymást)! Nem volt semmi konkretizálás rám, elhívta hétvégére bulizni mondván "hátha felszednek valakit" (hétvégén találkozunk,érdekelt le-e mond), viszont utasította, indoklás pedig az volt hogy programja van és alakulóban egy lánnyal már a dolog,nem szeretné elrontani, meg még pár szép dolgot, de azt most nem részletezném. Nem nevezett meg, de elmondottakból tudni lehetett hogy rám gondolt. A srác az "esetről" semmit nem mondott, a barátom viszont leadta a drótot.
Előfordulhat hogy sejti én kértem hívja el? Miért van rossz előérzetem?
19/L, a fiú 24
Jézuslógosf_sza. Ha valami véletlen jól alakul, egyből megy a kombináció...Figyi, ha ilyen baljós dolgok is lehetnek a háttérben, javaslom, hogy telefonálj be vasárnap délelőtt az EZO tv-be, hogy mondjon már valamit a jós.
Nyugalom. Még a végén lesz egy rendes pasid.
26/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!