Miért él bennünk ilyen torz képe a kapcsolatokról?

Szerintem nem értékeljük normálisan a kapcsolatokat, de most komolyan.

Én úgy voltam vele, hogy egy férfi az életemben akkora ajándék hogy mindent meg kell adni neki, és nekem kell lenni a tökéletes barátnőnek. (Tudjátok, aki reggel meleg reggelivel, este forró vacsorával, egy szál szexi fehérneműben várja a pasit.)

De 1., ez baromi fárasztó. 2., a pasik kb. 5 perc alatt dobnak egy ilyen nőt, mert félnek tőle, hogy akkor nekik is tökéletesnek kell lenni.

(Az első kapcsolatomban kb. fél évig bírtam minden este főzni, aztán zokogtam a páromnak, hogy "de eeeeeelsssóóóóztaaaam." :D )

De a férfiaknál is látok valami hasonlót: pl. csini barátnőt keresnek, mert szégyellnek megjelenni egy "bányarémmel" a nyilvánosság előtt - akkor sem, ha nagyon szeretik a lányt.

Szerintetek honnan jön belénk ez a hülyeség? Olyan sok ilyennek találkozom...