Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan lépjek túl, ha egyszerű...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lépjek túl, ha egyszerűen sehogy se megy?

Figyelt kérdés

Sziasztok lassan 1 hónapja ért véget egy másfél éves kapcsolatom.


Nagyon szerettem őt, számomra ő volt a tökéletes mind belsőre ( 3 évig beszélgettünk minden nap és nem untuk meg, ő volt az egyetlen ilyen ember akivel nap mint nap beszélgettem ) mind külsőre ( tényleg 10/10 volt csak elkezdett rúdtáncolni meg szőke lett stb, tudom k**rvás de szerettem, mindenbe támogattam ( ezek hatására megváltozott ) úgy éreztem tényleg ő az igazi.


Majd közbe jött egy harmadik személy, egy régi szerelme akivel sose volt együtt, mert a faszi csak kihasználta, majd mikor összejöttünk elkezdett kavarni emiatt sokat veszekedtünk (veszekedések 70%-át tette ki ) de ő csak mondogatta, hogy már nem szereti és csak baráti viszony van köztük ( de jól tudtam, h többet akar tőle )


Szakítás után jóba maradtunk néha beszéltünk és és mivel egy baráti körünk van élőbe is jól elvoltunk azt hittem lesz valami EKKOR előttem elkezdtek kavarni én pedig részegen, dühösen, csalódottan a fejéhez vágtam egy két csúnya szót ( menj b4szasd meg magad vele meg hogy te büdös k**rva ) ezután letiltott faceről és másnap elment a sráccal diszkóba harmadnap meg kocsmába ahol elvileg ölelgették egymást. Én szilveszter után küldtem neki egy sms-t, h ne haragudjon amiért ilyen durván fogalmaztam csak dühös voltam, erre semmit nem reagált.

Már azt is megtudtam, hogy oda nem akar menni ahol én vagyok.


A lényeg, hogy ezek tudatába se tudok tovább lépni pedig már elkezdtem edzeni, elmentem diákmelóra, elkezdtem újra wow-ozni, hogy lekösse a figyelmemet, de egyszerűen nem megy mindig csak róla szólnak a gondolataim, hogy vajon most mire gondol mit érezhet a másik srác iránt ( aki régen azt mondta neki, hogy egy szánalmas sz4r most meg ez .. ) mit gondol rólam, mi lehet vele, mit rontottam el, a régi emlékekre stb.

Minden reggel amikor felkelek megnézem az instagrammját ( mert fent hagyott egy közös képet kettőnkről ) mikor lefekszek, akkor is úgy alszok el, hogy róla elmélkedek, fantáziálok.

Néha vannak jobb néha vannak rosszabb napjaim de 1 hónap elteltével se sokat változott sokatat a dolog :(

Már a barátaim is kezdenek unni engem mert csak erről bírok beszélni, de nem tudok másra gondolni csak ő rá.


a végére még annyit hogy a sráccal egy baráti körünk volt és vele is jóba voltam mert mindig miután ráhajtott megbocsátottam mert nyájasan beszélt velem, most hogy nyeregbe van az exemnél én a gyereket látni se akarom ezzel kb 4-5 kamu haver ( pedig 5 éve együtt iszogatunk) elfordult tőle ahogy az exem is ( pedig volt olyan időszak amiért utálta őket mert próbáltak minket szétugrasztani de h*lye voltam és nem ismertem be, most pedig egyfolytába velük van gondolom a srác miatt )


20/F

19/L



2016. jan. 9. 01:27
 1/6 anonim ***** válasza:
Egy hónap nem olyan sok. Kihevered idővel. Az egész ütődött csapatot kerüld el, csak akire tényleg lehet számítani azt ne. Oyan csajjal kezdj aki nem tipikus társasági, inkább csendesebb, csak barátnői vannak, fiú barátai nem, és főleg nincs beleesve senkibe se a multjaból. A lelki betegeket szintén kerüld.
2016. jan. 9. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Szia köszi a választ az a baj, hogy nem vagyok túl jó ismerkedésbe és ha lenne is valami lány biztos hogy az exemet keresném benne, ahogy ismerem magam mindig hasonlitgatnám hozzá

mivel szerintem még mindig szeretem bár nem értem mért :S

2016. jan. 9. 01:56
 3/6 A kérdező kommentje:

friss: most tudtam meg, hogy ma már a csávóval aludt, szóval gondolom már együtt is vannak :((((((((((((((

most még mélyebben érzem magam mint mikor írtam a kérdést

2016. jan. 9. 05:51
 4/6 anonim ***** válasza:
Elhiszem, nagyon kívánom neked, hogy legyél jobban!!! Szerintem a fájdalom helyénvaló ilyenkor, bàrmilyen nőről is beszélünk.
2016. jan. 9. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Egyébkènt látom te sem sokat aludtál:S

Én vizsga előtt tudtam meg egy nappal, hogy életem szerelmének már van barátnője ès nagyon is boldogok. Nagyon fájt:(

2016. jan. 9. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
A nagy gyógyító, amit időnek hívnak, majd orvosolja a problémát. Addig kitartás! A csaj nem érdemli meg, hogy bánkódj miatta.
2016. jan. 10. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!