A sorsszerűség tényleg létezhet?

Több,mint 3 hónapja elhagyott a párom,akit igazán szívből szerettem.

A lelkem teljesen belehalt a szakításba,20 kg-ot fogytam,azt éreztem,semmi értelme az életemnek.

A sok közös terv,álom úgy pukkadt ki,mint egy lufi,és nagyon mélyponton voltam.

November elején gondolkodtam,hogy jönnek majd az ünnepek,ez csak még rosszabb lesz.

A barátaimtól is teljesen elfordultam,begubóztam,aztán 11.25-én meghalt egy közeli barátom,ami teljesen megrendített,mert váratlanul ért mindenkit.

Szinte el sem akartam hinni,a következő érzésem pedig az volt,hogy mérges lettem magamra,hogy elhanyagoltam a hozzám közel álló személyeket egy olyan személy miatt,aki szó nélkül szakított velem,és le se sz*r azóta se.

Közben pedig úgy halt meg az egyik legjobb barátom,hogy hetek óta nem beszélgettem vele,mert mindenkitől elzárkóztam!

Akkor eldöntöttem,hogy véget vetek ennek az időszaknak,és túllépek a volt páromon.

2 hete pedig olyan különös érzésem is van...várom a karácsonyt,pedig senkim nincs,mármint családom sem,és ez olyan érdekes érzés így,meg kellemes.

Pár napja pedig a véletlen folytán megismerkedtem egy szimpatikus férfival is,aki elkérte a számom,randira hívott,folyamatosan keres,és jól esik.

Érdekes érzések kavarognak bennem,kellemes most minden.

Amióta 'észhez tértem',jó dolgok történnek velem.

Antit pedig sosem fogom elfelejteni,mindig itt lesz a szívemben,szeretni fogom,ma lesz a temetése,pont a névnapomon...ott a helyem.

Ez vajon a sors volna,hogy így alakult minden?

Tényleg tragédiának kell ahhoz történnie,hogy rájöjjünk,a szakítás nem a világvége?

27/N