Van itt olyan/ismersz olyat, aki évek múltán sem tudott továbblépni egy régi szerelmen/párkapcsolaton, és azóta is szereti? Akár tartják a kapcsolatot, akár nem.

Ismerek ilyet. A csaj 5 éve szakított vele, mondjuk elég undorító módon, a srác meg szerencsétlen azóta se állt lábra. Eredetileg sem volt egy nagyon erős személyiség, befolyásolható volt mindig is és most is, de azok után már annyira védi magát az esetleges sérülésektől, hogy nem bízik meg a nőkben, kihasználja őket, ahol éri, lelkifurdalás nélkül, ha netalán elkezdene bármit is érezni, eltaszítja őket magától, mert fél, hogy ismét átéli azt a fájdalmat, amit évekkel ezelőtt okozott neki egy őrült liba. Önvédelem, hogy így fogalmazzunk.

Szerintem ilyesmihez nem feltétlenül kell mentálisan betegnek lenni, patológiák nélkül is létezhet ilyen. Gyengébb énerejű, befolyásolhatóbb, érzékenyebb személyeknél simán előfordulhat, hogy nehezebben jutnak túl a kérdésen, nem tudják kellően feldolgozni és így rendesen lezárni, továbblépni sem tudnak.

Az egyik barátnőm ilyen, szakítottak a szerelmével, de évekig nem tudott túllépni rajta, még úgy sem, hogy majdnem egy évig semmilyen kommunikáció nem volt köztük, az ő kérésére. Aztán társaságban találkoztak, és megint összejöttek, de ez most egy szeretős kapcsolat, szóval nem az igazi.

Nem tudom, van-e összefüggés, de a lány tényleg nem teljesen egészséges lelkileg, jár rendszeresen terápiába.

Nekem egyszer volt olyan,hogy több,mint egy évig csak egyvalaki járt a fejemben.Szerettem,pedig nem beszéltünk,a mai napig sem semmit a köszönésen kívül.Szerettem,pedig elég sokszor bántott,megalázott,végignéztem,ahogy másokkal ugyanazt játssza,amit velem annó.Ellenem fordított egy embert,akiben azt hittem,hogy bízhatok.Mindezek ellenére is ragyogó szemmel megtettem érte bármit,és ha csak egy mosolyra futotta tőle,én akkor is boldog voltam.Csak pár hónapja érzem azt,hogy túl vagyok rajta,de talán még most is a nyakába ugranék néha.Nem fogom teljesen elfelejteni szerintem soha,bár már nem kavar fel,mit tesz,pedig most is a szemem előtt zajlik minden,amit csinál,és az nem éppen pozitív.

Bár ő és más rám kente,hogy mindemiatt nem vagyok normális,szerintem meg igenis lehet valakit ennyire mélyen szeretni.Csak nem mindenki képes rá,inkább a lelkileg átlagnál érzékenyebb emberek.Mondjuk nekik nehezebb is a továbblépés,nekem is az volt.Azóta nem volt velem ilyen,hogy ennyire a múltban ragadtam volna.Szerintem ez életében egyszer bárkivel megeshet,aki mélyebb érzésű ember.

Én több mint 10 éve nem tudok rajta túllépni.Ezen kívül van olyan exem, akit ennél régebb óta sem igazán tudok elfelejteni és bármikor újra összejönnék velük, igaz, most már csak egy több mint barátság erejéig, mivel tudom, hogy velük jobb, ha nem kezdek komolyabban.De érdekes, hogy ezekkel a fiúkkal sosem szakítottunk igazán, csak valahogy elvált az utunk...

Nehogy már ez is mentális betegség legyen.De ettől függetlenül igaz rám, amit az első válaszoló a firól írt, aki negatív irányba változott a csalódás miatt.

Kettébontanám:

Volt egy kb. 3 éves rossz időszakom.

Az azóta eltelt kb. 5 évben már úgy tekintek rá, hogy "tovább léptem", már nem mondanám, hogy "szeretem", de bizonyos szintű kötődés szerintem már életem végéig megmarad, és ez független attól, hogy tartjuk-e a kapcsolatot. (Amúgy születésnap / karácsony + évi pár SMS szinten tartjuk.)

De komoly párkapcsolatom azóta sem alakult ki (bár próbálkozni próbálkoztam, de valamelyik részről nem működött). Nem teszem ezért teljes egészében felelőssé a régi párkapcsolatomat, de nyilvánvalóan van része benne. Mert

- az a kapcsolat tényleg magasra tette a mércét érzelmileg, és már nem tudom / nem akarom beérni kevesebbel (nem ugyanazt keresem, de hasonlót).

- Meg hosszan is tartott, ezért sokkal idősebb is lettem azóta, és már én is nehezebben alkalmazkodom, és sokkal nehezebben adnám fel a jelenlegi életmódom / szokásaim, mint 5-10 évvel ezelőtt.

- abban a 3 évben, amíg "meggyászoltam" a kapcsolatot, rá sem néztem másra, pedig akkoriban még könnyebben ismerkedhettem volna.

Egyáltalán nem tartom magam lelkileg sérültnek semmilyen tekintetben, sőt, ellenkezőleg, kiegyensúlyozottnak, megbékéltnek és nyitottnak érzem magam.

Igen. A pasinak volt egy jó kapcsolata együtt is éltek pár éve. A csaj esküvőt akart a pasi nem (nem volt házasság párti) A csaj szakított. A pasi azóta se heverte ki.

Nem érti ilyen dolog miatt hogy rúghatta fel az egyébként jól működő kapcsolatot. Ennek már 6 éve. A csaj azóta férjhez ment és gyereket is szűlt. Én boldognak látom.

Olyat nem ismerek, aki évek múltán sem... olyat láttam már, hogy hosszú házasságnak vége lett, és értelemszerűen 20-30 év emlékét nehezen törli ki az ember a fejéből, és talán ezt nem is kell elvárni. De ennek ellenére csak vége lett, és tovább kell lépni, s aki nem tud, ott biztos meghúzódik valami betegség, legyen az önbizalomhiány, hogy sose lesz jobb nekem, társfüggés, stb..

De az ilyen rövidebb, 1-2 éves párkapcsolatoknál teljesen fölösleges több ideig depizni, mint ameddig tartott a párkapcsolat. Tudatosan ki kell lépni belőle, és elfeledni, mert különben sose lesz jobb nekünk.

Én nemrég jutottam túl egy ilyen kapcsolaton. Viszonylag naiv voltam, azt nem mondanám, hogy mentálisan labilis, de ott egy igen rossz időszakomat éltem. Apum meghalt, az 5 éves kapcsolatom megcsalt, mindez 2 év leforgása alatt.Soknak tűnhet, annyira nem volt az. Aztán jött a problémás kapcsolat. Nagyon szerettem, az életemet adtam volna érte. Ő a végén már játszott velem, én nem tudtam elengedni, ő nem engedett. Annyira leamortizált, hogy alkoholista lettem, munkanélküli, öngyilkoshajlamú. Többször próbáltam öngyilkos lenni, leginkább mikor nagyon megbántott, ami heti szinten történt. Végül 5 évet pazaroltam rá az életemből.

Sokat változtam ez idő alatt, bizonyos védelmi funkciókat használok, mind kapcsolat mind barátság terén. Sokkal nehezebben bízok meg bárkiben, mert ott a családja is bántott, akiket a második családomnak hittem. Hidegebb lettem, felületesebb barátságokat építek, vagy egyáltalán nem nyitok.

Van már barátom, soha nem hittem volna, hogy lesz, de sikerült. Szeretem, imádom, de leginkább ő issza meg a múltam levét, és ezt sajnos tudja. A legkisebb olyan lépésére, ami a múltamra emlékeztet, már menekülök, szakítanék. Hiába, hogy nem akarattal csinálja, és pitiáner dolgok (mint pl hogy más mellé áll egy vita folyamán... pitiáner vitákban)... más ember ezt fel se venné, én kiakadok rajta. Igyekszem javítani ezeket, de lassan megy, már ösztönös szintre alakult az egész.

Szóval ez nem mentális betegség. Ha rossz időszakban kerülsz a rossz kapcsolatba, az képes megnyomorítani, és ronccsá tenni. A kérdés, hogy ezt előnyödre fordítod, vagy beletespedsz.