Naiv vagyok, ha hiszek abban, hogy van még mindkét fél részéről szerelmen alapuló kapcsolat, amikor hibáival együtt szeretjük a másikat?

Volt már több olyan fiú az életemben, akikkel hosszú távon el tudtam képzelni magam, és szerelmes voltam vagy az tudtam volna lenni, ha hagyja, de velük nem voltam együtt. A kapcsolataimban mindig csak a másik volt szerelmes, én azt éreztem, hogy valami nagyon hiányzik. És szerelem hiányában mindig szakítottam, mert nem beérni akarom valakivel, hanem azt szeretném, ha megtalálnám a "megfelelőt". Tudom, hogy nincs tökéletes, akiket szerettem, közel sem voltak azok, de a hibáikat is imádni tudtam. Buta vagyok, ha hiszek abban, hogy ebben az elfajzott világban van még a fent leírt kapcsolat? Ma már tényleg minden kapcsolat egy óriási megalkuvás, beletörődés? 24 éves lány vagyok, sokak szerint már kifutok az időből és ne engedjem el a jelenlegi barátom, akivel nem érzem jól magam, sőt néha egyenesen boldogtalan vagyok, mások szerint viszont fiatal vagyok ahhoz, hogy megfosszam magam a szerelemtől.