Vélemények a szerelemről?

a szerelem egy lila köd amitől nem látod a másik hibáit, nem tudsz racionálisan gondolkodni és az életed több területét megmérgezi, viszont van pozitív oldala is, de többet veszítesz mint nyersz vele (szerelem mint érzés és nem mint párkapcsolat!)

Gary Chapman: A szerelem pszichológiája c. könyvben nagyon jól le van írva mi a szerelem :)

22F

Most épp azt gondolom, hogy elérhetetlen. Vagyis inkább nincs olyan lány ismerősöm, akivel ez kivitelezhető lenne. Nyitottnak tartom magam, szoktam ismerkedni, de akinek bemutatnak, az vagy csalfa, vagy foglalt (vagy a kettő együtt), vagy érzelmileg éretlen, esetleg szélsőségesen sovány/kövér, vagy folyamatosan mások életéről beszél - affektálva, lekicsinylően. Valami mindig van.

Nem sokszor voltam szerelmes, de az legalább olyan is volt. Mindig körülötte jártak a gondolataim, amikor nem volt velem, azon gondolkodtam, ő abban a helyzetben mit mondana/csinálna, hogyan reagálna. Amikor velem volt, mindig azt néztem, hogyan lehetne jó neki. A munkán kívül mindent félredobtam, hogy több időt tölthessünk együtt (bár olyan is volt, hogy korábban eljöttem), igyekeztem úgy a kedvében járni, hogy még ne érezze azt, hogy az arcába mászok, de ne érezze hiányát se semminek. Akikkel azért 1 hónapnál tovább boldogítottuk egymást (most róluk van szó, összesen ketten), rájuk fel is tudtam nézni, mint Nőre. Nem csak szerettük, de tiszteltük egymást, mint embert. Ha náluk, vagy itthon voltunk, nem tudtunk úgy elmenni egymás mellett, hogy ne érjünk egymáshoz valahogy. Sose értettük azokat a "párokat", akikről a buszon is csak 15-20 perc után derül ki, hogy ja, amúgy együtt vannak, mert pl.: külön-külön zenét hallgattak, vagy olvastak, meg se fogták egymás kezét - én erre képtelen lennék. Sok-sok idétlen szóvicc, belsős poén, összenézés, átbeszélgetett éjszakák a szellemektől kezdve az űrkutatáson át akármiről, aztán kényszeres elalvás, mikor már kel fel a nap. Délután 4-kor sötétben sétálás télen, aztán egy forró fürdő után együtt rájönni, hogy még ott az egész este. Együtt bevásárolni, és rájönni mennyivel szórakoztatóbb egymással, mint egyedül (vagy a családdal). Együtt főzöcskézni, és közösen nagyokan enni anélkül hogy szóba kerülne bármelyikünk súlya. Meglátni a barátnőmet, amint hajmosás után kilép a fürdőből törölközővel a fején, és úgy érezni, hogy ennél nincs kívánatosabb dolog a világon :) Én így éltem meg.

Hozzáteszem, én azt nem nevezném szerelemnek, amikor ezek tartanak 1 hónapig, esetleg még desszertnek telerakja valaki a facebook üzenőfalát vele, utána meg csak úgy együttmaradnak érzés nélkül. Annak semmi értelme.

"Fun" fact: a végén mindkét lánnyal én szakítottam. Senki ne higgye azt, hogy így nekem olyan baromi egyszerű volt. Az évek és a rutin segítettek túltenni magam rajta :) Csak nemrég sikerült eljutnom odáig, hogy már nem hasonlítgatnám akaratlanul sem a leendő barátnőmet hozzájuk, ebből gondolom, hogy érett vagyok egy újabb kapcsolatra. A csalódást nem idézném fel ilyen részletesen, szeretek nosztalgiázás közben a jóra emlékezni, és úgy gondolom, a kérdező (és a többiek) is inkább ilyesmire kíváncsiak, van itt elég rinyálás amúgy is :)

21/F

Mostanában tanulom...

Eddig sokszor hittem, hogy szerelmes vagyok, de nem voltam. Egy ideált kergettem, beleláttam a másik félbe sok mindent, és csak addig érdekelt, amíg megszereztem... a valós kapcsolatokkal viszont nem tudtam mit kezdeni, nem éreztem jól magam benne. Hát ez nem szerelem volt.

A mostani kapcsolatom egész más... alaposabban megismertem a párom, az összes hibájával, gyengeségével együtt, mégis meg tudja dobogtatni a szívem. Olyan, mintha a részemmé vált volna...

Én is egy könyvet ajánlok a témában:

Chuck Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem

Mélységesen egyet tudok érteni a címben szereplő kijelentéssel, de amíg nem ismertem ezt az érzést, hogy lehet másképp is szeretni, a kielégületlen vágyra hittem azt, hogy az a szerelem. Nem az.

Én sosem tudtam ezt megfogalmazni. Lehet azért, mert mindenkibe szerelmes leszek aki egy picit is kedves hozzám :D De nem ilyen egyszerű ez. Igazából nem tudok határvonalat tenni a szerelem és egy igazi őszinte szeretet, valamiféle mély kötődés közé. Nekem a párom a legjobb barátom és együtt boldogok vagyunk, közös céljaink vannak, jól esik a másik ölelése, mosolya, minden apró rezzenés együtt történik. Ha baj van segítünk, ha jó van akkor mi is örülünk vele. Ez lehet szerelem, de nem tudom, nem igazán tudnám megmondani mi a szerelem nekem. Soha nem is mondtam szerintem senkinek, hogy szerelmes vagyok belé, "csak" hogy nagyon szeretem és nagyon sokat számít nekem. A szerelem nekem olyan megfoghatatlan dolog, én szeretek a földön járni :) Én az embert magáért szeretem, minél jobban megismerek valakit annál érdekesebb számomra és talán annál jobban szeretem (ez utolsó nem biztos, hogy szabály szerű). Szóval én nem a szerelmet kergetem, nem a szerelmet szeretem és azt az érzést hanem magát az illetőt akivel jó együtt lenni.

25F