Miért fáj annyira a reménytelen szerelem? Miért vagyunk ostobák mi nők, miért várakozunk olyan helyzetben hogy "majd írok kereslek"?

Nő vagyok, és reménytelenül szerelmes. A különbsèg, hogy köztünk a barátság működik. Mégis nagyon fáj, de mindig ott van a hátha... Meg kellene próbálni elfelejteni, de ahogy a szeretet, szerelem, ez sem elhatározás. Aki ezt írja, az vagy okoskodik, vagy még sosem volt szerelmes. Nem vagyok 20 éves, van tapasztalatom.