Szerintetek hogyan szabaduljak meg ettől? Azaz Tőle! Tele a pohár, a vödör, minden.23N

Sajnos olyan helyzet alakult ki, amit nem gondoltam volna és amiatt hihetetlenül dühös vagyok magamra. Tudom, hogy ez csakis saját magamnak köszönhetem, de már elegem van. Ez az egész csak lehúz engem, nem akarok már semmiben sem reménykedni.

Az egész elég hosszú történet, de próbálom röviden, de érthetően azért.

Megismertem egy srácot, akibe szépen lassan bele is szerettem mondhatni... Jelenleg barátok vagyok, vagy fene tudja, milyen kapcsolat ez.

Mikor megismertem mindkettőnek kapcsolata volt, így nem is igazán foglalkoztam vele. Az egész onnantól kezdve indult be, hogy én szakítottam a barátommal. Ahogy megismertem, egyre jobban megkedveltem. Gyakran keresett, figyelt rám, érdeklődött felőlem, ami másoknak is feltűnt, de csupán jókat beszélgettünk. Szimpatikus lett, idővel megszerettem... Persze erről ő mit sem tud, nem is fog soha.

Persze ezt a dolgot ő indította el bennem, mert szinte mindig közeledett, sosem tudta elrejteni a vonzalmát irántam. Ha rajta múlik, valószínű már ez-az történt is volna köztünk. De nem történt, viszont attól még fontossá vált számomra akartam vagy sem.

Észrevettem, hogy húzna hozzám. Bennem látja az ideális barátnőt, mint külsőleg, úgy belsőleg is nagyon, talán mert a kapcsolata elég problémás. Néha úgy érzem, hogy valamit érez is irántam. Viszont valamiért mégis ragaszkodik hozzá, a barátnőhöz, talán az évek, vagy nem tudom miért. Nincs is ezzel semmi gond, de akkor engem hagyjon békén.

Míg anno sokszor találkoztunk, addig mostanság nem igazán, nem is beszélünk. Aztán egyszer csak feltűnik, szinte szerelmet vall, mint pár hete is, aztán eltűnik... Ilyenkor kerülök bajba mert elkezdek kombinálni, hogy:" Na tessék, talán most lesz valami". Mindegy mi, de valami, valami ami már konkrét. Mikor megkeres, olyan kis kedves, aranyos. Az van bennem, hogy talán újra régi lesz a kapcsolatunk.

Most jön a kérdés, hogy miért nem beszéljük meg nyíltan? Oh, az már nem 1x le volt beszélve, méghozzá ő akarja, de valahogy csak vakarózást, várakozást tapasztalok. De akkor nem értem mit bizonygatja, meg emlegeti, hogy ezt meg kell beszélni?

Gondoltam rá, hogy leépítem teljesen, mert pl. tegnap is ott botorkált a közelemben, merthogy nem messze dolgozik, de kerüli a kontaktot. Tudja, hogy tudom, hogy ott van, de elsunyítja. Bezzeg, ha neki támad kedve beszélgetni, akkor jön, mint az ellenség...

Nem akarom kimutatni, hogy nekem ez rosszul esik, de azt se szeretném, hogy ez így folytatódna. Ha vége is lesz ennek a "kapcsolatnak", nem akarom hogy tudja, nekem ez rosszul esett. Márpedig sokszor legszívesebbet kiosztanám. A legtöbb ember leszarja. Én vagyok az, aki nézi valamibe őt, mint embert, mint férfit, meg ugye a munkája gyümölcsét is. Azért is esik rosszul, mert szerintem nem ilyen viselkedést, hozzáállást érdemelnék. Nem várok semmi extrát, de azt, hogy feltűnik nagy lendülettel, aztán megint bottal üthetem a nyomát nem túl szép dolog...

Ha a barátnőjével akar lenni, legyen. De akkor ne mondjon olyasmiket, amik ezt megcáfolják. Úgy érzem kapaszkodik ebbe a kapcsolatba, mert fél a magánytól, társfüggő, egyedül félember, életképtelen... Tegye, de szerintem nem fér bele az ilyen viselkedés egy komoly párkapcsolatba.

Hogyan lehetne ebből kimászni? Mert a hozzá hasonlóak visszatérő vendégek. De nekem elegem van belőle. Hónapok óta sorolja, hogy megbeszélünk mindent, de még nem volt rá ideje... Ez már röhejes. Kínlódás. Én hülye meg mindig megsajnálom, mert ismerem a régebbi énjét, mert tudom a szíve mélyén jó ember, mert tényleg ha kellett kérés nélkül segített, mert lehetett vele bármiről beszélgetni, de már igencsak negatív irányba húz a dolog, amibe én belefáradtam...

Már egyszer kiosztottam kissé. Akkor kissé neheztelt rám, éreztem rajta, aztán megint minden jó volt. tudta, hogy igazam van.

Mihez kezdjek? Jó taktika?

Hogyan tovább?

Valaki segítsen legyen szíves.