Éreztétek már úgy férfitársaim, hogy viszonzatlanul szerettek valakit éveken át? Tudtátok, hogy lehetetlen, de mégsem tudtok ettől az érzéstől szabadulni?

Nem.

Fél évig, aztán meguntam...férfitársam

egy hónapig, utána meguntam. Egy év már beteges

Orokke szeretni fogod.

Jó pár év elment így az életemből értelmetlenül - 3 év egy csajra, 2 év egy másikra, meg még néhány kisebb viszonzatlan szerelem. Ezzel a tapasztalattal felvértezve most már úgy vagyok vele, hogy ha egy nő egyszer elutasít, akkor azonnal hagyom a projektet a fenébe, esetleg egy-két napot még bosszankodom, harmadnapra mindenképp elfelejtem, és lépek tovább.

Életem első igazán komoly szerelmét, ami viszonzatlan is volt egyben, 3-4 éven keresztül nyögtem, és körülbelül 8 év kellett ahhoz, hogy totálisan elfelejtsem, s új lehetőségek irányába nyissak. Életem második komoly szerelmét körülbelül másfél évig nyögtem, de elég "hamar" elmúltak az érzések, mert utóbb derült ki, hogy a világ egyik legkétszínűbb, legaljasabb, legönzőbb nőjébe botlottam. Kb. 13 éves korom óta amúgy mindig voltak ilyen-olyan apró szerelmek, szám szerint talán egy tucatot tudnék felsorolni, de azok jelentéktelenek, ideiglenesek voltak. Hónapok óta most is átélek egyet, de több ok miatt sem teljesülhet be, s talán nem is akarom, hogy beteljesüljön.

Igen. Ezt hívják házasságnak...