Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeret, de nem tisztel?
Létezhet olyan, hogy valaki állítja, ő szeret, de közben ha rákérdezek, hogy oké és mit szeret bennem, akkor meg nem tud rá mit mondani? Aki sűrűn bírálja a szokásaimat - amik ugye a személyiségem részei - és nem képes velük megbékélni, együtt élni, de állítja, elfogad így, ahogy vagyok? Kritikái nagy része igaz, de gyakran elég türelmetlenül, majdhogynem utálatosan fogalmazza meg őket. Én türelmes vagyok, de nem tudom, helyesen teszem-e, jó-e ez neki, nekem, nekünk?
A jó párkapcsolatnak, az ideális együttélésnek nem az lenne az alapja, hogy elfogadom a másikat, úgy, ahogy van? Ha szeretem, akkor mindenestül - rossz szokásaival együttesen - is szeretem, nem? Vagy létezhet úgy boldog párkapcsolat, hogy folyton zavarnak a másik szokásai? Hogy gyakran bírálom, kritizálom a másikat?
Mennyi kritikát bír el egy kapcsolat? Mi mondható egészségesnek, és milyen úgymond mennyiségű (típusú?) kritika elfogadhatatlan már egy kapcsolatban?
válasza:"Egyébként aki másokat nem tud elfogadni, annak általában önmagával van baja, csak nem képes/hajlandó belátni. "
Igen, nekem is eszembe jutott már ez is...de egy amúgy okos, talpraesett, ügyes embernek, akire általánosságban igaz, hogy kedvelik őt az emberek, annak mi baja lehet az önelfogadással?
Mert pl. munkahelyi kudarcok érhetnek bárkit, ez szerintem általánosnak mondható, nem? Csak szerintem ezeket a dolgokat nem is szabadna hazavinni, vagy nem szabadna így lereagálni. Amikor valami miatt láthatóan bosszús, rá szoktam kérdezni, hogy mi a baj, de olyankor szintén nem partner abban, hogy segíthessek. Lehet, hogy nem tudnék segíteni - nem vagyok mindenható - de ha szóba se kerül, akkor még a problémát sem fogom tudni, hogy mi bántja...
Tudom, hogy nehéz kezelni a konfliktusokat, hogy egy-egy problémát megoldani - vagy legalább enyhíteni - nem egyszerű, de vitatkozással ezek csak súlyosbodnak, nem? Néha úgy érzem, mintha a lelkében dúló háborút egy filmvásznon látnám.
"De azon lehet változtatni, hogy olyan ruhát nem veszek fel, ami a másiknak nagyon nem tetszik, vagy nem szerzek olyan tárgyakat a lakásba, amitől a másik rosszul van, ilyenkor kell az egészséges kompromisszum, ami mindkét félnek megfelel. "
Persze, ezekre figyelek. Öltözködésre, tárgyakra a lakásban, akár illatokra is (elég érzékeny ezekre is). Akit úgy érzek, hogy megtehetek, mert személyiségem feladása nélkül tudok rajta változtatni, azokat teketóriázás nélkül meg is teszem. Csak olyanná nem akarok válni, aki mint valami katonai csapatban, szalutálva, azonnal teljesíti a "felettese" óhajait.
Amúgy nagyon-nagyon más családból jöttünk, totálisan más szokásokkal, elvárásokkal. De ez ennyit nyomna a latba?
válasza:"Pontosan ezt érzem amúgy én is, hogy zilálja szét az amúgy sem túl erős önbizalmamat. "
Ilyen kapcsolatot jellemzően az alacsony önértékelésű emberek választanak. Egészséges önértékeléssel össze sem jönnél ilyen emberrel. Ha nem akarsz legközelebb így választani, akkor előbb magadon dolgozz. Tapasztalat. Két év önismereti munka után voltam képes olyan társat választani, aki értékel és tisztel - korábban nem tudtam volna ezzel mit kezdeni, mert önmagamat sem értékeltem és tiszteltem.
"Két év önismereti munka után voltam képes olyan társat választani, aki értékel és tisztel"
Kifejtenéd ezt kicsit bővebben, kérlek? Miken változtattál? És hogyan?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!