Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeret, de nem tisztel?
Létezhet olyan, hogy valaki állítja, ő szeret, de közben ha rákérdezek, hogy oké és mit szeret bennem, akkor meg nem tud rá mit mondani? Aki sűrűn bírálja a szokásaimat - amik ugye a személyiségem részei - és nem képes velük megbékélni, együtt élni, de állítja, elfogad így, ahogy vagyok? Kritikái nagy része igaz, de gyakran elég türelmetlenül, majdhogynem utálatosan fogalmazza meg őket. Én türelmes vagyok, de nem tudom, helyesen teszem-e, jó-e ez neki, nekem, nekünk?
A jó párkapcsolatnak, az ideális együttélésnek nem az lenne az alapja, hogy elfogadom a másikat, úgy, ahogy van? Ha szeretem, akkor mindenestül - rossz szokásaival együttesen - is szeretem, nem? Vagy létezhet úgy boldog párkapcsolat, hogy folyton zavarnak a másik szokásai? Hogy gyakran bírálom, kritizálom a másikat?
Mennyi kritikát bír el egy kapcsolat? Mi mondható egészségesnek, és milyen úgymond mennyiségű (típusú?) kritika elfogadhatatlan már egy kapcsolatban?
válasza: válasza:"A jó párkapcsolatnak, az ideális együttélésnek nem az lenne az alapja, hogy elfogadom a másikat, úgy, ahogy van?"
Hát nem. Elfogadnom a megváltoztathatatlant, pl. magasság, származás, ilyenek, de szóvá teszem, hogy min javíthatna. Ha mondjuk a másik egy proli családban nőtt fel és gyakran vulgáris kiszólásai vannak, ezeket nem elfogadni kell, hanem mindkettőnk érdekében felhívni rá a figyelmét, hogy ezen bizony változtatnia kellene. Te magad elismered, hogy jogos dolgok miatt szól, akkor ne megsértődj, hanem igyekezz megjavítani a rossz dolgokat. Nem akarsz fejlődni, örökké egy szintre leragadva fogsz vegetálni?
válasza:"mondjuk a másik egy proli családban nőtt fel és gyakran vulgáris kiszólásai vannak"
Nem ilyen dolgokról van szó...a káromkodást pl. én sem szeretem, nem támogatom.
Inkább pl. rendszeretet, rendszeresség, takarítás, alaposság....ezekben különbözünk, de nagyon. Én úgy vagyok vele, hogy ha a másik nem tudja úgy megcsinálni a dolgokat, ahogy nekem az jó, ahogy én elvárnám, akkor lehet, hogy egy-két alkalommal megjegyezném, de ha továbbra is ugyanúgy csinálja, akkor elfogadnám, hogy ő ilyen, ez a s személyisége része, hogy én így csinálom a dolgokat, ő meg úgy. Sok háztartásban látom (pároknál, akiknek még nincs gyereke), hogy a pali elvárja pl. a rendet, de azt nem bírálja, hogy ez hogyan, miként valósul meg. Párom meg valami iszonyatosan igényes, igaz, magával szemben is, nemcsak másokkal szemben, de szerintem ez már néha túlzás, szinte el sem hiszem, hogy őt magát ez nem fárasztja. De nyilván nem, különben lazítana a gyeplőn.
Amúgy megcsalás, meg ilyen súlyos (kapcsolatszétdúló) dolgok sosem merültek fel kettőnk között, mert amúgy mindketten becsületesek vagyunk.
Csak néha már annyira zavar, hogy szinte folyton arra kell figyelnem, hogy mit hogyan csinálok, mozgatok, teszek...most ő a túl pedáns, vagy én vagyok a túl laza, vagy mindkettő?
válasza:"Te nem fogalmazol meg vele szemben kritikát?"
Hát ez az, hogy nem, vagy legalábbis nem ilyen sűrűn, nem ilyen erőteljesen. Próbálok figyelni arra is, hogy hogyan fogalmazok, mert szerintem az nagyon visszahúzó (nem pedig előrelendítő) tud lenni, amikor valaki túl nyers, még ha őszinte is.
És tulajdonképpen amikor én fogalmazok meg finom kritikát vele - vagyis inkább szokásaival - kapcsolatban, akkor nem igazán ismeri el, vagy rám hagyja, ami megint nem jó, mert tudom, hogy valójában ilyenkor nem ért egyet, csak legyint rá, mert nem szereti hallani, hogy benne is van hiba...olyan érzésem van néha vele kapcsolatban, mintha saját maga számára is átugorhatatlanná tenné azt a bizonyos lécet, és amikor ő is kudarcot vall, akkor sokszor rám hárítja. Tehát mintha a veszekedésre jó ürügy lenne, a valamiben hibázok. Amúgy amikor bosszús valami miatt (pl. munkahelyi gondok), akkor is engem vesz elő, hogy miért így vagy úgy csináltam ezt vagy azt, mintha jó kis céltáblája lennék a feszültséglevezetésének. De szerintem ez nem jó így, meg szerinte sem, hiszen látványosan nem lesz attól boldogabb (kielégültebb), hogy most jól beszólt nekem :(
"Kritizálta a kiejtésem, a viselkedésem stb. Jól szét is zúzta az önbizalmamat. Mondanom se kell, már nem vagyunk együtt. :( Nem véletlenül.."
Hát ez elég elszomorító :( Pontosan ezt érzem amúgy én is, hogy zilálja szét az amúgy sem túl erős önbizalmamat.
És lett azóta újabb barátod, aki kevésbé bírál?
válasza:Tapasztalatból mondom, hogy ez nem szerelem. Vagyis szerelmes: abba a képbe, amit a saját fejében alakított ki rólad, és ahhoz mér folyamatosan. Csakhogy az a kép NEM TE vagy! Ezért kapod a kritikákat, és hidd el, ebben a kapcsolatban te soha nem lehetsz "elég jó", mert a fejében élő ideálhoz soha senki nem fog tudni felérni!
Tény, hogy minden kapcsolatban szükséges némi csiszolódás, de nem úgy, hogy kritizálom a másikat (!), hanem úgy, hogy eleve olyan választok magam mellé, akit változtatás nélkül is el tudok fogadni, és kölcsönösen (!), észrevétlenül formálódunk egymáshoz. A harmonikus kapcsolatokban így működik.
A ti kapcsolatotok egy önbizalomromboló, mérgező kapcsolat.
Egyébként aki másokat nem tud elfogadni, annak általában önmagával van baja, csak nem képes/hajlandó belátni.
A lényeg, hogy ne akarj olyan emberrel lenni, aki megmondja, hogy szerinte milyennek kéne lenned, mert ő nem téged szeret, hanem saját magát, és téged eszköznek tekint a saját jólléte érdekében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!