Van olyan, hogy valaki tényleg megtalálja élete párját?

Szerintem van.

Én is sokáig azt hittem, hogy nem lehet megbízni egy férfiban sem, főleg a tipikus "jófiúkban", mert általában ők a legerőszakosabb, legrosszindulatúbb, legönzőbb alakok. Aztán mégis találtam valakit, akivel kapcsolatban több év elteltével végre el tudom hinni, hogy együtt fogjuk leélni az életünket.

Szerintem nem mindennapos az ilyen. Ritka sajnos az olyan pár,aki 40-50 évig úgy együtt van hogy a vége felé (halálig) szeretik, nem csalják meg egymást.

Én valamiért azt érzem,hogy soha nem találok ilyen pasit, vagy majd csak jóval később! ;)

Csak akkor tudhatod meg,ha megpróbálod és belevágsz! ;) Minden jót!

18L

Nincs nagy Ő. Csak a szerelem nem elég egy kapcsolat fenntartásához, ez sajnos tapasztalat.

De létezik a jól működő kapcsolat szerelemmel együtt. Két emberen múlik a dolog. Nincs garancia arra hogy örökké veled marad. Szerintem próbálj ellazulni ne görcsölj ha most minden jó. Élvezd addig amíg tart, ne azzal törődj hogy jaj mikor fog nemet mondani :)

Persze, hogy van. :) Bár nagy szerencse kell hozzá és rengeteg munka van benne! 25 évesen még fiatal vagy, ahhoz lemondj erről, viszont már idős a szívtöröttséghez. Először is igyekezz megszabadulni az előítéleteidtől, mert ezek azok, amik a leginkább korlátozzák a boldogságod. Minden ember más, bár lehet általánosítani, de nem érdemes. Nyugodtan élj és szeress, mert miért ne? Bőven belefér még egy a buta csalódásokból, mindig lesz hely egy újabb tapasztalatnak. A lehetőségekkel élni kell, az már a két félen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Változik közben minden, a környezetetek is nagy befolyásoló erővel bírhat, de a lényeg mindig is a kezdetekben rejlik. Emlékezni kell, ugyanakkor folyamatosan megújulni és alkalmazkodni. Nagyon nehéz, de ha találkozik két jó személyiség, amely összepasszol, még ha nem is tökéletesen, az évek során épphogy csiszolódás lesz a dologból (amennyiben okosan kezelik a kapcsolatot, nem úgy mint sokan manapság). Fejleszteni, építgetni, törekedni, megismerni egymást, a hobbikat, a családot, megérteni a másik viselkedése mögött lévő dolgokat. Közben magunkkal is törődni, tanulni egymástól, okosítani a társunkat, zenék, könyvek, filmek, utazás... Sosem szabad elengedni, pláne nem elüldözni a másikat. Lehet akármennyi tudást szerezni róla, de igazán akkor látjuk csak át a dolgokat, amikor benne vagyunk. A veszekedésben egy érvet tartok nagyon szem előtt (szószerint idézni nem tudok most, de nem saját gondolat): szakadékot alakít ki két ember között, egészen addig, amíg már olyan mély nem lesz és olyannyira el nem távolodnak egymástól, hogy nem is hallják, amit a másik kiabál. Ez az, ami visszafordíthatatlan és sosem szabad hagyni, hogy bekövetkezzen. Lényeg, hogy tudjunk bocsánatot kérni és megbocsátani. Fontos az elfogadás, a büszkeség félretevése. Mindennek alapja a bizalom, az őszinteség, ugyanakkor ne felejtsünk el kedvesek maradni, tiszteletet adni és rombolás helyett építeni és támogatni párunk jellemét. Ki kell tartani egymás mellett a legrosszabb helyzetben is, nem szabad, hogy ez tönkretegye a dolgokat. Közös célok, tervek, amikért aztán együtt lehet dolgozni. Nem szabad az egymásra fordított pénzt vagy időt felhánytorgatni a másiknak. Önzetlennek kell lenni, mindig csak adni és adni. A megfelelő partner pedig kérés nélkül is viszonozni fogja ezt egy idő után. Persze mindig lesz egy dominánsabb fél a kapcsolatban, de az ideális a kiegyensúlyozottság, egyenjogúság. Végül, de nem utolsósorban (és lehet kihagytam még egy csomó mindent): a beszélgetés és a szex! Rengeteg, végtelen, sosincs olyan, hogy túl sok, nincsenek tabu témák se, nyitottság, bátorság, egymás örömmel való felfedezése. Ez mindkettőre illik szerintem. :)

Én megtaláltam életem párját. :)

18/L

Valaki biztos,de ahhoz már akkor szerencsésnek kell lenni,mikor megszületsz.

És persze utána is...

Régen még én is hittem ilyenekben,meg a szüleim,ismerősöktől is csak azt hallottam,majd megtalálom úgyis meg blablabla...

Ez az,ami nem igaz.És ezt az évek be is bizonyították,csak akkor még naiv kisfiúként elhittem ezeket.

Még csak párkapcsolatra,de még csak randira sem kaptam soha esélyt az életemben egyetlen nőtől sem.És miért?

Mert nem születtem helyesnek.

Ezt az évek alatt bebizonyítottam,és valós tény lett belőle úgyhogy,már nem érdekelnek a nők.Úgysem érdekeltem idáig sem soha őket,akkor én meg minek törjem magam?! Azért a sok megalázásért,kinevetésért amit kaptam tőlük? Döntse el,kinek éri meg ez,nekem nem.

Lemondtam a nőkről,rájuk sem nézek ha tehetem,és minél ingerszegényebb környezetet próbálok választani magamnak,ahol nem kell vagy minél kevesebbet kell látnom és érzékelnem belőlük.

Miért? Mert sajnos a hormonok dolgoznak bennem is erőteljesen,és sajnos vonzódom hozzájuk,pedig bárcsak ne kéne.Én sem értem minek vonzódni olyanokhoz,akik semmibe vesznek,de hát a testem sajnos így reagál rá.

24/F