Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Van egy lány akibe halálosan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van egy lány akibe halálosan szerelmes vagyok. Ezekkel a körülményekkel mit tehetek? (bővebben lent)

Figyelt kérdés

Na most, tudom, hogy már többször feltették ezt a kérdést, de én szeretnék specifikusan, pontosan az én helyzetemre választ találni ezekkel az adott körülményekkel.

Most jön a kritikus rész, az én kiszemeltemnek is van barátja, csakhogy én nem kifejezetten elhódítani szeretném tőle, hanem csak megtudni, hogy ilyenkor mit tehetek és mit nem. Mit mondhatok a lánynak el, és mit nem. Elmondhatom neki, hogy mit érzek, vagy inkább húzzam meg magam. Vívódok, de nagyon. Ennek a történetnek van előzménye és jelene is. Nagyjából ez a lényeg:

Én ezt a lányt már látásból (de csakis látásból) már ismertem középiskolás koromban 2008 végétől 2009 júniusáig (én akkor ballagtam, és ő akkor kezdett, ezért szakadt meg akkor a szál), de akkor nem mertem leszólítani, túl gyáva voltam. De hogyan is kezdődött mindez? Egyik haverommal 2008 decemberében a suli folyósólyán sétáltunk, ő pedig előttünk sétált egy barátnőjével (tehát 2-en-2-en voltunk mindkét részről) ő hátrafordult és rám mosolygott, én pedig vissza rá. Amint visszafordult, gyorsan hátrafordultam, hátha valaki másra mosolygott, de nem volt ott mögöttünk senki sem. Direkt lecsekkoltam. Abban a pillanatban rögtön menthetetlenül szerelmes lettem belé, csak rá gondoltam mindig, de mint ahogy írtam még ennek dacára se mertem leszólítani. Én elballagtam, így ez a szál megszakadt. De azóta sem tudtam kiverni őt a fejemből. Mire már csakhamar kezdtem magam túltenni rajta, erre tavaly év végén (5 évvel később) ugyanazon munkahelyen kezdett el dolgozni ahol én. Nem hiszitek el, ennyi év után újra látom őt. Amikor megláttam, egy harmadik személy kellemes ünnepeket kívánt nekem, erre én valami totál értelmetlenséget motyogtam vissza neki, nem is emlékszem rá mit mondtam, lehet, hogy nem is magyarul beszéltem :D Egyszerűen ledöbbentem tőle.

Ezután tudtam meg hogy van barátja. Nagyon lesújtott.

A mai napig nem vagyunk ismerősök egyik közösségi oldalon sem, de anno, amikor még volt az iwiw, rákerestem (addigra már tudtam a nevét) és megtudtam, hogy mikor van a születésnapja. (akkoriban az iwiw-en nem számított, hogy ismerős voltam e vagy nem, mindenhogy lehetett látni a személyes adatokat) Ezt a dátumot a mai napig megjegyeztem. Eldöntöttem, hogy veszek neki valami ajándékot, csakhogy előre láttam, hogy azon a napon nem voltam beosztva a melóba, ezért két nappal korábban adtam oda neki az ajándékot. Ha láttátok volna úgy megörült neki, és végre puszi-puszi-val köszönte meg, hogy gondoltam rá, és kétszer is megkérdezte, hogy honnan tudtam én, hogy mikor van a születésnapja. Nem mondtam el neki, csak annyit, hogy majd elmondom. Felcsillant a szeme, és nagyon boldog volt.

Nem értette a helyzetet, de ami ennél is jobb, hogy felkeltettem az érdeklődését egy olyan dologgal kapcsolatban aminek a kulcsát nem árultam el neki.

Gondoljatok csak bele: Nem vagyunk ismerősök, tehát engem semmilyen istenadta oldal nem figyelmeztetett a közelgő eseményre, és mégsem feledkeztem el róla, és ami a legfontosabb: én voltam a legelső aki felköszöntötte, hiszen én két teljes nappal már felköszöntöttem a születésnapja előtt.

Közben előtte is úgy láttam szimpatikus vagyok neki, mindig rám mosolyog, a takarító nő megjegyezte felém, hogy kétszer is!!! vissza nézett rám, de akkor pont nem figyeltem. Pedig ez még jóval az ajándék előtt volt, kb. 3 hónappal. Tehát vannak kétértelmű és félreérthetetlen jelek is.

Harcoljak érte, vagy hagynom kellene az egészet?

Én végül amellett döntöttem, hogy úriember leszek, és nem rondítok bele más kapcsolatába.

De közben itt vannak a jelek. Életem szerelme 5 év után újra felbukkant az életemben, pont amikor már kezdtem magam túltenni rajta. Ez egy olyan ómen, amit már nem hagyhatok figyelmen kívül. Nekem úgy tűnik, hogy az élet nem hagyja, hogy huzamosabb ideig egymástól távol legyünk, és még pozitív jeleket is kapok tőle.

Nem vagyok babonás, de szerintem ez egy jel. De közben meg nem szeretnék más kapcsolatába belerondítani.

Ilyenkor mik azok a lehetőségek amiket még kijátszhatnék úgy hogy nem vagyok elvetemült gerinctelen alak?

Elmondhatom mit érzek iránta? Elhívhatom valahová beszélgetni? Vagy már ezek is nyomulást mutatnak?

Ne feledjétek, hogy nem tudja, hogy én honnan tudtam, hogy mikor is van a születésnapja, ami félreérthetetlenül érdekli, és amit én megígértem neki, hogy elmondok. Mi lenne ha ezt egy elhívással mondanám el neki?

Csak nem tudom hol vannak a határok, a "ne rondítsak más kapcsolatába" és a "a jelek egyértelműek, azért valamit lépnem kell" között.

De az biztos, hogy van egy aduász a markomban, ami őt érdekli, és még nem játszottam ki, ahogyan az is biztos, hogy most előnyben vagyok, nyeregben vagyok emiatt.

És már azzal is elbűvöltem, hogy semmilyen oldal nem figyelmeztethetett a szülinapjára, erre én már két nappal korábban, elsőként felköszöntöttem.

Ne feledjétek, a kérdés nem úgy hangzik, hogy hogyan lehetne elhódítani, teljesen más részére vagyok kíváncsi a dolognak.

Arra vagyok kíváncsi, hogy mit tehetek, és mit nem?

Halálosan szerelmes vagyok belé, és 5 év után mintha pofán vágtak volna a visszatérésével. Kell egy arany középút.

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett a leírásom, nagyon köszönöm mindenkinek aki végig olvasta!!!


24/F



2015. jún. 9. 22:30
1 2
 1/19 Mumusan ***** válasza:
Nofene. Lehet valami jel ez. Maradj a közelében és várj. Többet nem tehetsz. Nem kell elmondanod neki hogy mit érzel, mert tuti hogy sejti.
2015. jún. 9. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:

*Nem kell elmondanod neki hogy mit érzel, mert tuti hogy sejti.


De el kell mondanod neki, hogy mit érzel, hogy tisztán lásson.

2015. jún. 9. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:

Varj. Legyel mellette, beszelgessetek, es elobb-utobb kialakul, aminek ki kell. Ne nyomulj, ne rohand le az erzeseiddel, csak legyel ott, mint akire mindig szamithat.

28N

2015. jún. 9. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Ha vártál rá 5 évet, akkor mér várhatsz rá pár hetet. Viszont a helyzet az, hogy ők megvoltak már egy ideje, most viszont - akár langyos víz volt otthon náluk - befészkelted az agyába magad. Neki ez vagy jó, vagy nem. Szóval egyenlőre türelem, rajta múlik, hogy mit lép.

(olyan kíváncsi vagyok, mi volt az ajándék?)


A történet ismerős, én is azon agyalok, nőként, hogy a kollégám - aki kiszemelt, mástól tudtam meg - fog-e, kell(ene)-e neki lépnie felém az érzelmei miatt? Várhatom-e? Nem bánnám, ha nem, de így sem jó, hogy nem tudok nyíltan az érzelmeiről. Ő nem szól, nekem meg csak nem kellene szólnom.

2015. jún. 10. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

Szerintem két megoldás lehet:

1.) Tartsd vele a kapcsolatot, beszélgess vele gyakran, keresd a társaságát, próbáld néha megnevettetni, szóval legyél jóba vele és legyél közel hozzá. Néha meg is dicsérheted, hogy milyen csinos/milyen jól áll rajta ez vagy az, stb. Csak ne "nyomulósan", hanem szép finoman. Ezekből a jelekből biztos rá fog jönni, hogy mi is a szitu, de te mégse vagy tolakodó, nem támadod le őt, stb. Innentől pedig már csak rajta fog múlni, hogy hogy dönt.

2.) Megteheted azt is, hogy bevallod őszintén ezt az egészet, amit ide leírtál, aztán majd meglátod, hogy hogyan reagál. Csak mindenképp tedd hozzá, hogy tudod, hogy van párja, és te ezt tényleg csak elmondani akartad, végre őszintén kiadni magadból. Ha ő is érez valamit irántad, legalább vonzalmat, és a mostani kapcsolata nem olyan jó, akkor lehet esélyed, hogy téged választ. De az is benne van a pakliban, hogy ezzel kicsit "elriasztod", vagy ha nem is riad el, lehet hogy távolságtartóbb lesz/visszautasít.


Szerintem ez a kettő lehetőség még beleférne, ezekkel annyira még nem rondítasz bele a kapcsolatba, de azt azért tegyük hozzá, hogy valamelyest ígyis-úgyis beleavatkozol, sőt már ezzel az ajándékos dologgal is picit beleavatkoztál. De ha ez tényleg egy jel, akkor legalább próbáld meg kihasználni kicsit a helyzeted, hátha tényleg bejön, és összejöttök. :)

2015. jún. 10. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
32%

Feltörted a netét vagy megkerestetted az apjàt vagy közös ismeröstől szoval honnan tudtad a szülinapot?

Én azt hiszem az iwiwről onnan még nem tiltottàl le és nem csak az ismerőseid làthatjàk a megosztàsok..

2015. jún. 10. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm mindenki válaszát, leírni sem tudom, hogy milyen sokat segítettek nekem. Azt pedig külön köszönöm, hogy mindannyian korrekten és segítőkészen válaszoltatok!


A válaszaitok többségében azt tanácsoljátok, és megmondom őszintén szívem szerint én is azt érzem, hogy talán előnyösebb lenne egyenlőre várni. A közelében kell maradnom, tartanom kell vele kapcsolatot, beszélgetnem kell vele, de még egyértelmű lépést nem tehetek. Most még nem. Egyenlőre várnom kell.


1. válaszolónak: Igen, a közelében fogok maradni, én is így érzem helyesnek. Őszintén mondom, hogy hiszek benne, hogy ez egy jel, amit már nem hagyhatok figyelmen kívül.


2. válaszolónak: Egy idő után tényleg el szeretném mondani neki, hogy mit érzek, tudod, amúgy is van bennem egy hiány érzet, hogy ezt nem tettem meg 2009 júniusáig, és most itt van még egy alkalom, a változás persze az, hogy most már van barátja. Leírni sem tudom, hogy ez mekkora taktikai hiba volt részemről. Talán olyat hagytam ki, ami az egész életemre kihatással lesz. De úgy érzem most még várnom kell, de mindennek eljön az ideje, és bízom benne, hogy alakulnak majd azért a dolgok. El fog majd jönni remélhetőleg ennek is az ideje.


3. válaszolónak: Nagyon örülök, hogy nők is írtak a kérdésemre, így olyan megvilágításban láthatom a helyzetet ahogyan férfiként nem láthatnám át a dolgot. Nagyon fontos szempont a segítség terén ez is. Igen, a közeljövőben így tervezem én is ahogyan írtad, most már látom, hogy nagy hiba lett volna már most elmondani neki, hogy mit is érzek iránta. Így az érzelmeimmel való lerohanás tényleg nem előnyös dolog, különösen mostani stádiumban még. De ott leszek mellette, ez az egyik legbiztosabb dolog ebben a helyzetben.


4. válaszolónak: Erre én is kíváncsi lennék, hogy mióta úgymond bekerültem a képbe, ez pontosan jó e neki vagy sem. Legalábbis a kialakult helyzet, ami így vagy úgy de mindenképpen foglalkoztatja valamilyen szinten. De a magam személyére pozitív visszajelzéseket kapok, egyedül a helyzetet nem tudom, hogy hogyan is áll hozzá legbelül.

Megmondom őszintén az ajándékkal nagy gondban voltam, hiszen nem ismertem közel sem eléggé, és még tovább nehezítette az amúgy is nehéz helyzetemet, hogy bár megtudtam, hogy a szülinapján nem leszek beosztva melóba, de eredetileg nem így volt, össze-vissza változott a beosztás, betegségek, meg a szabadságolások miatt, így a változás miatt vesztettem egy hetet, hogy kigondolhassam mit vegyek neki, és az a probléma is még mindig változatlanul fennállt, hogy mit is vegyek neki, ráadásul olyan formában, hogy ne legyen egy túl nyomulós, szerelmi vallomás, és ne is egy nevetséges dolgot vegyek a számára.

Bajban voltam több téren is, és már az idő is ellenem dolgozott, így fogalmazzunk úgy hogy "improvizálva" vettem neki egy nagy doboz bonbont. De nem Cherry Queen bombont, ami olyan vörös mint egy rózsa, (szerintem még itt is számít a szín, akárcsak egy rózsánál) hanem egy barack színű, világosabb árnyalatú csomagolásban lévő bonbont. De azt már meg nem mondom, hogy mi volt a neve, mert már tiszta ideg voltam akkor is emiatt :D

Szerencsére egy nő volt az eladó, (ebben viszont óriási szerencsém volt) akinek röviden elmondtam, hogy mi is a szitu, és lenne néhány feltétel amik alapján kiszeretném választani a csokit miszerint: Csak ne Cherry Queen legyen, finom legyen és drága. Ezeket mondtam neki ott nagy hirtelen. Erre ki is választotta azt amire nem emlékszem a nevére, és elmondta, hogy ez egyáltalán nem lesz tolakodó, viszont nagyon finom, ugyanis kóstolta már, így bátran ajánlja nekem, bárki is a lány örülni és ízleni fog neki. Csak, hogy ne szakadjon meg a szál, már van is fejlemény ezzel kapcsolatban, most a héten, amikor megláttuk egymást, rögtön azzal kezdte, hogy nagyon finom volt, és köszöni mégegyszer. Láttam rajta, hogy alig várta már, hogy reagálhasson felém ezzel kapcsolatban. Tehát végül csak nem fogtam mellé. De az elhanyagolhatatlan szempont, hogy mekkora segítségemre volt a bolti eladó nő, ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. A lány az átadásnál is örült neki, és utólag is a visszajelzése alapján.

A te helyzetedre pedig annyit tudnék mondani, hogy ha a kollégád eddig nem lépett, viszont ha te egy kicsit is vonzódsz hozzá, tetszik neked, (ami még ezután is kialakulhat) akkor kisebb, apróbb jeleket küldhetsz neki. Nem azt mondom, hogy dobd be magad, csak egy két apróbb jelet küldj felé, mivel szerelmes beléd úgyis érteni fogja a jeleket, és talán ez már elég bátorságot ad neki, hogy végre nyíltan is léphessen. De így férfiként is tényleg azt mondom, hogy nincs annál rosszabb mint amikor egy férfi nem mer lépni, én is ha akkor középsuliban léptem volna, lehet, hogy a lánnyal azóta már egy pár volnánk.


5. válaszolónak: Megmondom őszintén a második megoldástól félek. Most még legalábbis. De most már nem a gyávaság miatt (mint a középsuliban volt), hanem félek, hogy tényleg elriasztom magamtól valamennyire. Ez benne van a pakliban és most ilyen kockázatot még nem vállalhatok. Egy mákszemnyire sem lökhetem el magamtól, most csakis közeledés történhet részemről, de csak nagyon kicsi lépésben, nem feltűnően. Így az első megoldás mellett döntök egyenlőre, persze a jelek küldésével együtt természetesen.


6. válaszolónak: "Megkerestetted az apjàt" Ez hatalmas, ez nagyon tetszett :D

Nem, semmi ilyesmi nem volt :) Egész egyszerűen annak idején amikor megtudtam nevét, rákerestem az iwiw-en (akkor még nagy szó volt az az oldal) és megnéztem a személyes adatait, akkor tudtam meg, hogy mikor van a születésnapja. Az is láthatta az adatait, aki nem volt az ismerőse, mert én sem voltam az, és mégis láttam, ezt onnan tudom.


Nagyon köszönöm mégegyszer mindenki válaszát, nincs is jó szó arra, hogy mennyit segítettek nekem, most már tudom, hogyan és mit lépjek, a többi pedig remélem kialakul.

Mindenkinek ment a zöld kéz természetesen.

Én hiszek benne, hogy az hogy 5 év után másodjára is felbukkant az életemben, ráadásul pont akkor amikor már egy picit is kezdtem túltenni magam rajta, egy jel az élettől vagy magától az Isten-től, hogy "El akartad felejteni őt? Nem pajti, neked ŐT nem szabad elfelejtened."

Én eszerint fogok eljárni. Egy dolog biztos: Tiszta szívemből szeretem őt, számomra ő a nagy Ő.

2015. jún. 13. 17:49
 8/19 anonim ***** válasza:
Nem véletlen 42 F Béla vagy?ismerős a történetetek olyan "romi"
2015. jún. 13. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

"Nem véletlen 42 F Béla vagy?ismerős a történetetek olyan "romi""

Nem tudom ki az a Béla, de annyit tudok, hogy nem én vagyok az. 24/F vagyok, ahogy fent a leírásom legvégén kiírtam.

Bárki is legyen ő, neki is annak idején középiskolában megtetszett egy lány akit nem mert megszólítani és nem is tudott elfelejteni, erre 5 év után a lány pont az ő munkahelyén bukkant fel?

Ejha, pedig azt hittem eléggé egyéni történet az enyém...

2015. jún. 13. 19:43
 10/19 anonim ***** válasza:

én vagyok a 4.

Örülök, hogy visszajöttél az oldalra, kíváncsi voltam a fejleményre. :)) A csokit mindenki szereti, nem lehet mellélőni. :)


Köszi a véleményedet a fiúról, viszont én nem vagyok belé szerelmes, egy munkahelyen dolgozunk. Azóta már meg is mondta, kissé humoros verzióban, így már meglepetésként nem ért. Remélem, elfogadja a helyzetet és tovább lép.

2015. jún. 13. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!