Egyre többen szeretnek belém, mit tegyek? Miért viselkedek így?

Próbálom minél rövidebben összefoglalni. Kérlek ne nézzetek beképzeltnek vagy önteltnek, amit írok, azt sokan megerősítették már, és csak azért mondom el magamról hogy értsétek a lényeget. (A negatív tulajdonságaimat, melyekből van bőven, csak azért nem vázolom, mert azokra úgyis csak "összejövés" után derül fény, tehát a kérdés szempontjából lényegtelenek. :D)

A probléma az, hogy napról napra egyre több férfit (azokat, akik a ugyebár a "Normális Nőt" keresik) "magamba bolondítok" (úgy, hogy közben barátom van). Ennek a magyarázata (kívülállótól idézek, de még így is kellemetlen leírni, nem akarom fényezni magam) az, hogy "túl" értelmes vagyok, intelligens, okos, "nagyreményű", sok dologhoz értek (művészetek - sok ágában tehetségesnek mondanak -, sport, háztartás, stb.), értem és művelem a humort, az életem sem volt épp átlagos, ezért (szintén nem én mondom) jóval "érettebb" vagyok a koromnál, külsőre kicsit sem vagyok k---ás (konzervatív anyám a megmondhatója, egy körömlakkért vagy sminkért kivágna hazulról), viszont így is szépnek tartanak. Mindemellett (és több "férfias" jellemző mellett, pl. nagyszájúság, kalandvágy, önállóság) maradt bennem egy nagy adag kislányos naivitás is abból a korszakomból, amikor még az összes fiú/férfi átnézett rajtam, és meg voltam róla győződve hogy soha senkinek nem fogok kelleni. Ez a naivitás, ahogy kezdtem "öntudatra ébredni", némiképp átcsapott kacérságba (habár még mindig akármin elpirulok), vagyis ma már szinte automatikusan flörtölök mindenkivel, aki vevő rá. Szintén a régi korszakomból maradt meg, hogy képtelen vagyok lerázni egy fiút ha már jóban vagyunk, leállítani, vagy elmagyarázni hogy vegyen már vissza. Így tehát sokszor azt veszem észre, hogy a görcsbe, ez már megint eldobta az eszét. Olyankor hibásnak érzem magam, és nem tudom mit kezdjek vele. (Pl. van olyan akinek menyasszonya van, és gyakorlatilag érzelmileg csalja, vagy sok olyan aki jóval idősebb nálam, szóval a "ki tudja mit remél" esetek, amik sehogy sem akarnak rendeződni.)

A dolog másik része (ha már idáig olvastad), hogy a flörtön túl eddig senkit se tudtam olyan igazi lángolással szeretni. Nagyon hamar belezúgok valakibe, de ha komolyodik, nagyon hamar ki is ábrándulok. De lett barátom, és elfogadom őt, szeretem, ahogy tőlem telik, jól megvagyunk. Csak mellette megy ez a folytonos "leskelődés" a többi férfi irányába, az olykor előforduló fellángolások (szégyellem is rendesen őket), a nem fellángolós szimpla "hülyítés", amit egyáltalán nem direkt csinálok, sőt általában hamar megundorodok az illetőtől (na meg magamtól), mikor észreveszem hogy ő már máshol tart. Összefoglalva: képtelen vagyok kezelni a saját érzelmeimet, és a "rajongókat".

Huhh. A kérdés tehát: mit tegyek, hogy megtanuljam kezelni az érzelmeimet, és a "rajongókat"? Hülyén hangzik, de hogy ne akarjak minden férfit meghódítani, és hogy ne hagyjam hogy belém szerelmesedjenek? És hogy ne szeressek bele hirtelen akárkibe pillanatnyi szeszélyből? Van erre valami jó orvosság? :/

Kérlek, segítsetek. Azt se bánom ha közben elmondtok mindennek.

19/L

(Ja, és privátot ne küldjetek légyszi. Van barátom! :'D)