Annyira felbosszant ez az egész szituáció, mit tegyek hogy ne zavarja így a mindennapokat?

Utolsó előtti: sajnálom, így is lehetne nézni, de azt hiszem mivel én éltem meg ezt az egy évet, és én beszéltem a szakítás után egy héten keresztül a miértekről Vele, ezért valószínű jobban tudom, mi okból lett vége. Azóta sem szappanoperáztam, szóval végképp nem értem ezt a reakciót. Vannak problémáim, igen, ő rávilágított, még ha utólag is de megtette értem, és ezzel segít hogy rendbe szedjem magam.

Utolsó: Köszönöm szépen, tartalmas, segítőkész választ adtál, s nem utolsó sorban nincs benne gúny, meg lehúzás, ami most a hátam közepére sem kell :_D Azóta kiderültek az okok igazából, és mivel nem szeretek ostoba, harag vezérelte ember lenni, belátom hogy itt valóban nem lehet bűnbakot keresni ezért rá sem haragszom. A nagyobb feladat inkább az, hogy magamat se büntessen, mert úgy érzem arra inkább lenne okom. Mindketten küzdöttünk a magunk módján, fiatalok vagyunk, nekem még csak 2. kapcsolat volt, neki sokadik ugyan, de szinte egyik sem volt még igazán komoly. Szeretett, ezt nem is kellett feltétlenül mondania, mert tudom, és éreztem, és azt is tudom hogy volt periódus a kapcsolatunkban mikor ő ragaszkodott jobban hozzám és én váltam kicsit semlegessé. S volt olyan is, mikor fordítva, főleg a vége felé. Eleinte pedig mindketten bátran és lazán vágtunk bele, nem volt szoros kötődés, csak színtiszta, őszinte vonzalom, amit kihasználtunk és végül kapcsolat lett belőle. Szóval olyanokon én már nem gondolkodok, hogy lehet sosem szeretett, mert akkor nem kellett volna neki más... ez ilyen, főleg egy független beállítottságú embernél mint ő, nem igazán szokott lehorgonyozni hosszabb időre. Ezt igazából lehetett sejteni de valóban, kicsit álomvilágba estem. Nekem pedig nem először elkövetett hibám, hogy kapcsolat előtt egy inspiráló, teljes személyiségként ismernek meg, de a függés, kötődés megöli a szabadságom, és elkezdek önmagam árnyékává válni, amit észre sem veszek. Mindkettőnknek voltak hibái, és ha más nem, azért hálás lehetek, hogy őszinte volt hozzám és elmondott végül mindent, mert így megerősített benne hogy lépnem kell ebből a helyzetből. Évek óta húzódó pszichés problémáim vannak, amik kapcsán szégyelltem segítséget kérni ezidáig. De most ennek a hatására már biztos, hogy meg fogom tenni. Megértette velem hogy nem vagyok rosszabb senkinél, nem hiába volt velem, miután egy egész évfolyamnyi lány közül sem tudott olyat találni aki érdekelte volna. Ha teljesen őszinte vagyok magamhoz, én is félnék sokáig együtt maradni valaki olyannal, aki depressziós, és ezáltal engem is szomorúvá tesz. Valószínű, hogy nálam is elmúlna a szerelem, ezért őt sem hibáztathatom.