Vélemémy erről a szövegről? (saját iromány) 17/F

Kár, hogy csak nekem van nickem itt, így csak gondolatokra tudok reagálni:

1) 32%-on áll a bejegyzésem: gyerünk, gyerünk, nyomjátok még a piros pacsit, szolidáris akarok lenni a Kérdezővel, helyette is pontozzatok!

2) „Én csak annyit kérnék itt a sok elemzőtől, hogy akkor most fogják meg ők is magukat és öntsék mondatokba érzelmeiket a szerelmük iránt, vagy gondolataikat a szerelemről.”

Attól tartok, ilyen nincs nekik. Ha mégis van, szégyellik vagy nem tudják megfogalmazni. Pontosan ez magyarázza azt, hogy fikáznak mást, aki mégis megteszi ezt.

3) „A lany tolti ki minden percet, minden gondolatat; az egesz eletet csak abban tudja elkepzelni, hogy a lanyon csung. Persze az elso hetekben ez meg OK, de ha folyamatosan tart ez az erzes, annak nem lesz jo vege.”

Igen, az igaz szerelem ilyen, nem tudtátok? Miért is nem? De én legalább adtam normális tanácsot, hogy hogy nem lesz ebből később sem baj, nem csak károgok itt, mint egy varjú. Mert hogy nem az a baj, hogy így indul a szerelem vagy hosszabb ideig is kitart, ez kifejezetten jó, mert két ember egységre lép benne, aztán aki bölcs, annak a számára ez a lángolás erőtartalékká is válik, melyben képes lesz nagyobb tetteket is véghez vinni a gyakorlatban és átlendülni a későbbi nehézségeken. Ha nem váltjuk tettekre az álmainkat, érzéseinket, akkor azok elgyengülnek, elsodorja a világ szennye. De ha megtanulunk küzdeni az értékekért, akkor a tettek és az érzések egymást fogják támogatni, erősíteni és győzünk a világ felett. Ez nem valami szentimentalizmus, hanem a valóság. 20 éve – amikor én voltam 17 éves – én is úgy gondolkodtam, mint a Kérdező. Azóta annyi változott, hogy megtanultam küzdeni ezekért az értékekért. Ennek következtében még most is úgy gondolkodok, mint akkor, sőt méginkább, azóta újabb, még szebb és valóságosabb dimenziók nyíltak fel e téren, tisztult a dolog. De nem csalódtam. Ellentétben másokkal. Úgyhogy nyugodtan bíráljanak azok 20 év küzdelem után, akik akkor sem érezték így és utána sem voltak képesek küzdeni értékekért, inkább depressziós, nihilista, gerinctelen szubhumán faj lettek valódi Ember helyett. Keseregnek, hogy milyen csúf a világ, de ha valaki szebbé tenné (még ha nem is nagy művész), akkor egyből besározzák az ilyet. Nem merjük vállalni a kiállást a szép és a tiszta ideák mellett? Akkor sem, ha az nem egy irodalmi műben jelenik meg, hanem egy 17 évestől? Pedig bizonyos szemszögből leköröz így is olyanokat, amiket érdemtelenül hívunk modern művészetnek, pedig csak az alkotó saját nyomorának kifejezése. Az még nem művészet. A művészet pontosan ott kezdődik, ha valakinek 17 évesen a mai világban vannak ilyen gondolatai, és ezekért megtanul küzdeni, kiállni, csiszolja azokat, plasztikusabbá teszi, meglátja a szerelem többi dimenzióját, és megtalálja azt a kifejezésmódot, amiben egyénileg képes kifejezni egy önmagánál nagyobb univerzális tartalmat. Sok sikert és boldogságot, Kérdező, érdemes erre az útra lépni!

20: Miből gondolod azt, hogy te vagy az aki megmondja hogy egy szerelmi kapcsolaton belül mi az ami jó és mi az ami már nem jó? Szerintem az a jó ami mindkettőjüknek jó, lehet hogy elképzelhetetlen számodra de egészen biztosan vannak még olyan lányok akik értékelik ezeket a heves érzelmeket. Én nem látok itt sehol semmiféle bajt...

21: Hajjaj, azt hiszem én is. Nem kell az álszentség, az a hozzászólásod kifejezetten támadó jellegű, és lekezelő volt, különben minek vettél volna bele engem is, én nem kértem semmiféle véleményt meg segítséget a fejlődéshez. Miből gondolod hogy én nem vagyok elég tájékozott a világirodalomban? Neked inkább kéne a saját jellemed fejlesztésén dolgoznod, mint másoknak ajánlgatni a "nagyvonalú segítségedet".

24: Miféle szöveg ez? Az ember az írás segítségével kifejezheti magát, vagy egy magasabb eszmét. A művészek képesek ezeknek az ideáknak a tökéletes tükrözésére, míg mások csak részben, vagy kevésbé. De ettől nekik tilos lenne megpróbálni kifejezni ezeket, saját maguk vagy mások kedvéért? Nem írhat az ember naplót, sem blogot, se szerelmes verset a barátnőjének, sem szülinapi köszöntőt az anyukájának, sem regényt hogy kifejezze képzelőerejét? Továbbmegyek kicsit, a gyerek nem rajzolhatja anyukájának a családot, a tájat sem ami megihleti, nem rajzolhat unalmában órán amikor máson jár a képzelete? Nem dobolhat az asztalon ha hirtelen valami ritmus az eszébe jut, nem énekelhet a fürdőszobában egy dalt, nem táncolhat ha meghall egy zenét? Csak akkor ha ezeket valami Isteni mintára képes űzni? Az emberben születésétől fogva meg van a hajlam a művészi kifejezésre.Most meg minden ember váljon egy lelketlen géppé csak azért mert neked nem tetszik hogy alkotnak valamit? El vagy tévedve jóember...

Ha meg jobbra és többre vagy képes akkor lássuk, már egyszer úgy is buzdítottam rá az ittenieket, lehet bemutatót tartani, mitől félsz?

Az az alapvető baj a mai modern alkotóművészettel (legyen irodalom, képzőművészet vagy más; és tisztelet a kivételnek!), hogy fél a magasztos témáktól. Nem is választ ilyen témát, mivel vagy eszébe se jut, nincs ihlet a mai válságos világban, ami efelé vezesse, vagy érzi saját maga tehetségtelenségét, hogy ilyen nagy témához nyúljon, és ezt el akarja rejteni! De nemcsak a tehetségtelenség a gond, hanem egyszerűen az, hogy a közvélemény kifejezetten támadja azokat, akik magasztos, tiszta, szép témákhoz nyúlnak! Az alkotó ezért is fél ettől. Mi az eredmény? Az, hogy továbbra is sz*r alkotások születnek, mert a témaválasztás nem éppen magasztos, ha meg mégis valami nagyobb, tiszteletreméltóbb témához nyúl valaki, akkor csak azért teszi, hogy azt karikaturizálja, bemocskolja, kigúnyolja, egyéni hazug értelmezésében láttassa, polgárt pukkasszon vele...

Vangelis mondta, hogy a modern ember legnagyobb válsága a szépség eltűnése. Vagyis olyan mesterséges világot, életteret hoztunk létre, ahol nincs valódi szépség, nem tudunk mire rácsodálkozni, nincs olyan, ami felemeli a lelkünket. A csúf vagy semleges minőséget éltetjük, a szépséget leszóljuk, száműzzük, szkeptikusan kételkedünk benne, besározzuk. Ezért vagyunk depressziósok, nihilisták, stb. Ha valaki alkotni akar, nem tud miből ihletet meríteni és fél a negatív megítéléstől. Marad az maximum, hogy saját lelki nyomorát fejezi ki alkotásaiban. A témák így erőteljesen szubjektívek, relatívek, nehezebben értelmezhetők, üresek, rondák lesznek. A művészet már nem művészet, ahol páratlan tehetségű emberek alkotnak lélekemelő dolgokat, ábrázolnak mesterien magasztos témákat, hanem egy puszta alacsonyszínvonalú önkifejezés szintjére estünk vissza. Az önkifejezés még nem művészet!

És ha valaki azzal jön, hogy sötét dolgokat is lehet művészien ábrázolni, arra is azt tudom mondani, hogy még a sötét dolgok művészi ábrázolásához is művészi tehetség kell, és igen ritka, hogy ilyen témákat is megfelelően tudnak ábrázolni az alkotók. Egyszerűen folyamatosan a sz*rból csinálunk erényt, vacak dolgokat alkotnak az önjelölt alternatív modern művészek, akik szereznek maguk köré egy tucatnyi sznob alakot, akik szintén azt se tudják, mi a művészet, de belemagyaráznak vagy elfogadnak mindenféle hülyeséget (hiszen a szubjektív önkifejezést mindenki úgy magyarázhatja, ahogy csak akarja - szemben az univerzálisabb témákat és szimbólumokat alkalmazó valódi művészettel!), aztán ha valaki kritikával meri illetni ezeket a vackokat, akkor annyi a sablonos válasz, hogy hát te ezt nem érted. Dehogynem, sajnos én látom, hogy ez sz*r, te meg meg vagy vezetve, mert csak azért mondod, hogy más nem érti a sz*rt, mert a sznobok ilyenek: addig kelthetik azt a látszatot, hogy felsőbbrendű tudásuk van, hogy értenek valamihez, amíg leszólnak másokat, hogy ő ezt nem érti. Ennyi. Ez nem művészet.

Ebben az őrültek házában a valódi művészet pont olyan érzékeny és tiszta meglátással kezdődik, mint amit a Kérdező is próbált megfogalmazni. Ez a kezdet és 17 évesen nem feltétlenül várható el több, tehát ez így is jó. De neki volt bátorsága olyan témához nyúlni, amihez más nem mer. Ezért nem szabad leszólni. Remélem, sokáig megmarad ebben is tovább csiszolja, árnyaltabbá, színesebbé teszi a kifejezésmódot is!