Normális, hogy ilyen nehezen emésztem meg a múltat?

Nem olyan régen utamba sodort az élet egy pasit.Én viszonylag hamar beleszerettem.Voltak vele szép élményeim.A gond az,hogy az érzéseim iránta a mai napig plátóiak,és már tudatosult bennem,hogy míg ő nekem elég sokat jelent most is,számára csak úgymond strigula vagyok a noteszban.Persze én próbálom ezt elfogadni,feldolgozni,továbblépni.Próbálom élni az életem,eljárok szórakozni,minden erőmmel igyekszem róla elterelni a gondolataimat.Mégis úgy érzem,pár hónap után is nagyon sokat jár rajta az agyam.Nagyon szeretem őt.Ám vajon az normális,hogy ennyire nehezen birkózom meg a gondolattal,hogy ő engem gyakorlatilag már semmibe vesz?Lassan három hónapja küzdök az érzéssel,miközben ő rám sem bagózik...Én ugyanakkor próbálkoztam nála a helyzet javítása érdekében,sikertelenül.Megalázó és hülye dolgokat tettem,hogy a viszonyunk a régi legyen.Magyarul kerestem,sírtam,vitáztam,vezekeltem.Mit gondoltok erről?