Lassan másfél éve tart ez az egész, hogyan tovább?

Sziasztok!

Tudom, hasonló témában számtalan kérdés született már, meg mások is voltak így, de úgy éreztem, ki kell írnom a kérdést. 23 éves nő vagyok, dolgozom, illetve most végzem az egyetem utolsó évét. Majdnem másfél éve van egy kapcsolatom... illetve viszony. A "párom" 30 éves, de családja van. Alapvetően egy baráti társaságban ismerkedtünk meg, és nem akartam tőle semmit. Aztán, amikor a társasággal egy bulit csinéltunk,össze kerültünk, de akkor megegyeztünk abban, hogy véletlen volt és soha többet nem lesz más. Hát igen, most itt vagyunk. Eleinte nem hagytam neki semmit, hogy próbálkozzon nálam, de végülis együtt vagyunk. Többször próbáltam vele szakítani, de újra és újra együtt vagyunk. Furdal a lelkiismeret a kislánya miatt, viszont a legtöbb ilyen harmadik személlyel ellentétben én nem tudnám felvállalni a kapcsolatunkat. Beszélgettünk róla, illetve ő mondta is, hogy meg kellene próbálni, viszont én ondtam neki, hogy részemről nem fog menni. Szerelmes vagyok belé, úgy érzem ő is belém, miattam vagyunk így most. Nem tudnék a családom szemébe nézni.Nem vagyok büszke magamra, rettenetesen szeretem őt, imádok vele lenni, megtaláltam benne azt a pasit, akit kerestem, de így ez a 22-es csapdája. Nagyon kevesen tudnak rólunk. Részemről a legjobb barátnőm, neki az egyik haverja, és az egyik közös ismerősünk. Idáig nem buktunk még le, de így is billeg a léc mindig. Minden téren paszsolunk egymáshoz. A munkája és az én munkám is olyan, hogy tudunk rendszeresen találkozni. Annyit még nem mondtam, hogy az én családom és az övé is jól ismerik egymást, így mint egy társaságba szoktak mint barátokat együttlátni minket. Mit javasoltok, mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Kapni fogok hideget, meleget, kérlek, tartózkodjatok a trágár kommentektől, tisztában vagyok vele, hogy nem tisztességes a részemről.