Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól induló párkapcsolatom sorvadni kezdett - miért?
A szituáció a következő: társkeresőn ismertem meg egy hónapja egy vonzó, komoly kapcsolatot kereső férfit. Ő kezdeményezte az ismerkedést, a randit - majd az első találkozó után nagyon heves érdeklődést mutatott. A második randin elcsattant az első csók (ő kezdeményezte), majd a harmadik randin megvolt az első együttlét - ami csodálatos volt. Állandóan ölelgetett, azt mondta, hihetetlen, hogy megtalált engem. Vacsorázni hívott, gyakran telefonált - ugyan nem vallott szóban szerelmet, de éreztette, hogy nagyon számít rám. Megbeszéltük, napi szinten tartjuk a kapcsolatot, és hetente többször találkozunk személyesen is. A családjának, fontosabb barátainak már az első napokban bemutatott. Két héttel később egyre kevesebbet keresett, többnyire én írtam rá a Facebook-on. Egyre ritkultak a randik, kezd beállni a heti egyre - pedig fél órára lakunk egymástól, és az idejéből is kitelne. Majdnem mindennap tartjuk a kapcsolatot, hol nagyon kedvesen megnyílik, de többnyire kurtán elintéz. Nem tudtam megállni, és egy hete megírtam e-mail-ban neki: komolyan gondolja velem? Mert ha nem, akkor írja meg, hogy szakítani akar. Erre három napig nem reagált, mikor előkerült, nagyon kedves üzeneteket írt, de a levelet nem említette, én meg nem mertem felhozni. Mikor személyesen találkozunk, nagyon jól érezzük magunkat együtt, kedves figyelmes, de az utolsó pár percben motyog olyasmit, hogy imád agglegény lenni, és szeret egyedül lenni, és a haverjaival találkozgatni. A kapcsolatunk kezdetén azt mondta, nagyon hűséges típus, a komoly gondolkodású, megbízható nőt keresi - de ettől eltekintve nem látom, hogy komolyítani akarja velem.
Ez számomra úgy hangzik, mintha csak a szexre tartogatna. Pedig az első időszakban nem erről volt szó, teljesen másnak mutatta magát.
Most is itt vagyok hétvégén, parlagon hagyva, még egy rövid találkozót sem kezdeményezett, viszont szakításról sem beszél.
Szerintetek érdemes ezért a férfiért küzdeni, várni? Sajnos fülig beleszerettem, állandóan az ő arca van előttem. De nem bírom a távolságot, a hallgatást, ha szeretek valakit, akkor igyekszem minél többet vele lenni. Egy hónap alatt nem csúnyultam meg, mindig szeretettel, figyelmesen, odaadóan beszélgetek vele. A társkeresős reglapját még nem törölte (az áll benne, komoly, valódi társat keres.) ami fáj nekem, hiszen én már az elején kiírtam, megtaláltam az igazit.
Nem vagyunk fiatalok, én 40, ő 44 éves.
Adjatok tanácsot? Miként lehetne vele szorosabbra fűzni a kapcsolatot? Elengedni még nem tudom, nagyon erősek az érzéseim. Tudom - beszélni kellene vele - de látom, ettől nagyon fél.
Köszönök minden választ!
Csak a címet olvastam el.
Minden párkapcsolat jól indul. Az dönti el, hogy milyen, hogy ezután milyrnné válik(akár évek alatt)
Elolvasva a többit is.
Én még csak 21 vagyok, de rengeteg ilyen kapcsolatom volt, ami jól indult, és sok esetben néhány napig tartott.
Első napokban/hetekben mindenki a szebbi felét mutatja a másik felé, és az elképzelt világban él, amit gyoran kialakított a kapcsolatról, másikról.
Aztán kis idő letelte után kezdenek felocsúdni a párok tagjai, hogy ez még sem olyan, mint elképzeltem(a másik, vagy az egész kapcsolat)
Amúgy hafdonló dolog történik meg 2-3 év után is, a lángoló szerelem eltűntekor.
Kedves kérdező, voltam már hasonló helyzetben, azzal a különbséggel, hogy nem lettem szerelmes. A kisregényt nem akarom leírni, de a miértjeidre talán tudok válaszolni. Azért vagytok most ebben a helyzetben, mert te komoly kapcsolatot szeretnél vele,te az ő személyében megtaláltad az "igazit", ő viszont nem akar komoly kapcsolatot veled neki nem te vagy az "igazi". Mindezt nem meri elmondani neked, és húzza az időt, vagy arra vár, hogy te legyél elégedetlen, kiábrándult és fejezd be. Szerintem van neki valahol egy másik jelölt aki jobban megfelel neki és azzal tölti a hétvégét.
Tudod 44 évesen az embereknek kialakult már a jellemük legyen az bármilyen, a szokásaik és egyéb. Én úgy mondom kezd az ember elkényelmesedni. Ideig-óráig lehet egy nőnek tenni a szépet, a legjobbat mutatni magunkból, kihozni a maximumot, az álomherceget játszani és hercegként ebben a szerepben jól érezni magunkat, az a fránya hiúság szereti ezt. Hosszan tartóan a maximumot adni viszont nagyon nehéz és állandó erőfeszítést igényel. Vagyis kényelmetlen ha nem önmagát adja, nem a valódi lényét éli az ember.
"iskolázottabb, műveltebb vagyok...nem értem mi a baja?"
Sok vagy neki. Túl jó vagy neki. Neked ő csak így herceg, ha a maximumot adja. Ő viszont tudja, hogy ő erre hosszan tartóan nem képes. Persze ezt nehéz így megmondani.
Én amikor eddig jutottam ahol most te vagy kiugrasztottam a nyulat a bokorból és nagy nehezen kinyögte ezt amit leírtam. Elmondta, hogy rettenetesen félt.Nem akart megbántani sem, félt a reakciómtól és hogy van egy párhuzamos "kapcsolata", a hölgy tőlem minden tekintetben "kevesebb"(nem leértékelően értendő) de neki jobban megfelel mert egy szinten vannak, mellette ő önmaga lehet. Megköszöntem az őszinteségét, és egy tapasztalattal gazdagabb lettem.
Ez 5 évvel ezelőtt történt, ő még mindég keresi az igazit,a komoly kapcsolatot a társkeresőn.
Én azóta megtaláltam azt akinek én vagyok az igazi.
Az az igazi akinek te is az igazi vagy.
Leültem vele, és megbeszéltük. Az a helyzet, megijedt a komoly kapcsolat lehetőségétől. Elmondta, hogy rengeteg nagy csalódása volt, az előző kapcsolatai megcsalták, bele gázoltak a lelkébe. Emellett sajnos enyhén depressziós is, a munkahelyén is sok gondja van, tart tőle, hogy elbocsátják, anyagilag is rosszul áll. Azt mondta, mindenképpen szeretné velem folytatni, bár még nem szerelmes belém, de érzi, hogy lassan alakul nála, kérte, hogy hagyjak neki időt, míg feldolgozza.
Egyébként 99% hogy nincs más nő a dologban, azt érezném, nem az a nőcsábász típus, csak sérült, nehezen olvadó típus.
Adok egy pár hónapot - nem többet - a dolognak, úgy tudom, a lassan kialakuló érzelmek tartósabbak, mint a hirtelen szerelmi kábulat.
Aj ne légy már ilyen naiv...
Mar most mennyire letaglozo ez a "kapcsolat". Igenis allj a talpadra es be hagyd h lehuzzon magával!!! Ennek az lesz a vége h megsajnálod, kisegited majd anyagilag ha munkanélkuli lesz. Kozben ö meg nem vágyik a tarsasagodra csak heti 1x... Ha nem is mas no van a dologban (bar nem zarnam ki) akkor is gaz, hogy nem akar veled lenni es megosztani a gondjait a MINDENNAPJAIT! Engem barmi nyomasztana, elso h a parom mellett legyek.
Szerintem ne takarozz a koraval, a negyvenes pasik a legrosszabbak. Masodik kamaszkor... De ne hagyd magad. Még csak 40 vagy! Keresd az igazit, nem késő es nem kell megalkudnod! Minden nappal csak az értékes idodet vesztegeted!
Szoval: BATORSAG!!!
25/L
"társkeresőn ismertem meg egy hónapja egy vonzó, komoly kapcsolatot kereső férfit"
Kérdésed legelején meg is válaszoltad. 1 hónap 4 hét max 5 hétvége fér bele. Egy hétvégére ott maradtál "parlagon" Ha ő 44, nem lehet hogy van családja, mármint gyereke akikre szintén szakít időt de még nem akar bemutatni nekik? Meg Ennyi idő után ne gondold, hogy messzemenő terveket fog felállítani. Még bőven az ismerkedési fázisban vagytok. Türelem. Nekem pl a kapcsolat első 3 hónapja olyan, hogy nem vagyok kapcsolatban. Nem tekintem annak. Randizunk. És ismerkedünk. Attól mert van/volt szex még nem kell úgy kezelni. Ismerkedj vele te is. És hagyj neki teret is. De ha eddig jól alakul akkor ez csak még jobb lesz, csak ne telepedj rá ilyen okokból, mint amit itt is kérdezel. Hagyd kibontakozni. Majd ha fél év múlva is itt tartotok akkor elgondolkozhatsz, hogy leültesd egy komolyabbat beszélgetni. Addig meg türelem és örülj neki, a boldogságra koncentrálj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!