Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan tudom, hogy szerelmes vagyok és nem csak rajongást érzek?
A rajongás nem feltétlenül testiséget jelent. És nehéz kérdés. Én annak idején 3 évig jártam az első párommal, végül szakítottunk, mert már túl komoly lett a kapcsolatunk, és mivel nem volt összehasonlítási alapunk (neki is én voltam az első), ezért nem tudtuk, hogy egyáltalán jó-e a kapcsolatunk. Vagy lehet mással jobb lenne? Bizonytalanok lettünk mindketten. A bizonytalanság pedig megöli a kapcsolatot, mert se előre se hátra nem mer lépni senki! Kiszálltunk belőle.
Azóta két év telt el, néha visszasírom, néha meg örülök, hogy szétmentünk. Igazából még lezáratlan érzések vannak bennem (szerintem benne is).
Szia!
Az, hogy az egyik pusztán érzelem, a másik nem. A rajongás egy fellángolás, és az érzelmeken kívül semmilyen másra nem alapul. Ilyenkor az ember nem gondolkodik, és sok butaságot elkövet. Azonban a rajongás egy idő után elmúlik.
A szerelemben már gondolkodás is van, mert ott belátja az ember, hogy felelős a másikért. Nem tehet meg mindent, ami bajt okoznak a másiknak. A szerelemben nem a saját önző érdekek uralkodnak, hanem folytonosan a másiknak próbálunk adni valami értékeset, és olyasmit, ami a javára válik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!