Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Minden adott, hogy kiábrándulj...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Minden adott, hogy kiábránduljak belőle, de nem könnyű?

Figyelt kérdés

Korábban írtam egy kérdést azzal, hogy életem első szerelme(20/F) 2,5 év után elhagyott, mert túl sokat bántottam. Ez tény, megvetem magam miatta, de rajta vagyok a változáson, így könnyebb a lelkiismeretem.

Egy hónapja szakítottunk( szerinte) ugyanis ki nem mondta időt kért...össze volt zavarodva, majd két hét múlva kérdeztem, hogy ha jönne egy nő összejönne vele úgyis nem ? Igent mondott, így a szájába adtam a szavakat, de akkor sem mondta ki a szakítást én pedig csak reménykedtem, volt mibe kapaszkodnom. Szilveszterkor( 3 napja) végre kimondattam vele hogy nem akarja folytatni, bár még mindig nem tudja mit érez egyszer idegesítem, egyszer megölelgetne.

Ebben az egy hónapban ő intenzíven találkozgatott egy csajjal(15/L), aki korábban a barátnőmnek mondta magát, de nem volt netem két hétig így nem beszéltünk, mire volt netem meg már tudtam hogy az exemmel jóban lettek, szóval nyilván nem is kerestem, hihetetlen féltékeny voltam. Ebben a szilveszteri beszélgetésben megemlítette, hogy azt hiszi akkor jönne ki ebből a bizonytalanságból amit érez, ha kipróbálná mit érez egy másik kapcsolatban, hogy mennyire engedné magát elnyomni, mert sajnos én nagyon is elnyomtam :S amit tényleg bánok, hihetetlen hogy ezt tettem (lehet ostorozni).

Szóval tegnap 3 nap után kijelentette, hogy ő bizony összejött a kedves kis szajhával, aki a barátnőmnek állította magát.

Az exem nagyon jól tudta, hogy még nem léptem át rajta, hiszen úgy kellett vele kimondatnom a dolgot, De ha úgy vesszük hogy valóban egy hónapja szakított akkor is furán veszi ki magát hogy azonnal túl tudott lépni, arról nem is beszélve, hogy egy olyan csajjal, akiben azelőtt megbíztam.

Így a két és fél évig az életemet jelentő személy és egy barátnőm szépen elsétálnak a naplementébe...Már képet is rakott fel a csaj aznap... Nem volt min meglepődni, de ezt durvának érzem, pláne hogy hetente egyszer 2 órán keresztül rá vagyok kényszerítve, hogy egy társaságban legyek velük, ahol nézhetem a boldogságukat...

Kérdek segítsetek áttenni magam ezen. Úgy érzem a csajt meg tudnám ölni, de az exemre nem vagyok dühös... túl kell lépnem ezt, de nagyon nehéz. :S

Ja és a legpoénosabb a helyzetben, hogy az exemmel közös baráti társaságunkba ez a csaj egy barátunk párjaként került be, akit 4 hónap után elhagyott egy másik pasiért... Szóval az exem most nem csak engem hanem ezt a srácot is személyesen megsértette. Az egész a szemem előtt ment végbe...el sem hisezm hogy iylen vak voltam... Átverve érzem magam teljesen...

Tippek ?17/L



2014. jan. 4. 13:57
 1/3 anonim ***** válasza:
Lepj tovabb.Ne ragodj ezen.Nincs ertelme.Elotted az elet.
2014. jan. 4. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Es ha hibazol legalabb Tanulj belole!!!! :)
2014. jan. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Tanultam sokat ! Kemény lecke volt, de tudom hogy nem terhelhetem ár másra az én terheimet, és sokkal jobban meg kell becsülnöm az embertársaimat. Az pedig hogy a "szerelmem" és a "barátnőm" leléptek egymással...pláne úgy, hogy ezzel a csaj volt pasiját is ugyanúgy megbántották mint engem ... Szépen kitörölte belőlem a bizalom érzését egy jó időre...
2014. jan. 5. 12:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!