Szerintetek miért szeretném gondolatban állandóan megcsalni a barátomat?

11/11 Valószínűleg már régen nem aktuális a kérdésed, de leírom a történetem röviden (spoiler: nem lett rövid).

Azóta is sokszor vagyok bizonytalan és eddig minden pasit megcsaltam, akivel valaha voltam. Szörnyű ezt kimondani/leírni, de igaza lett annak a kommentelőnek, aki azt írta, hogy ne hazudjak saját magamnak, mert egyszer azt fogom észrevenni, hogy mindenkivel ezt teszem. Nevezhettek k*rv@nak, nem érdekel, mert az ismeretlenek véleménye nélkül is elég problémám van saját magammal és nem tudom rávenni magam, hogy elmenjek pszichológushoz. Nem tudom miért.

A kérdésben az első barátomról van szó, nagyon friss volt még a kapcsolat, 3 hónapos és nekem is nagyon új volt ez az egész. Azt hiszem januárban szakítottam vele, egy hónap múlva újra összejöttünk és végül 4 évig maradtunk együtt, össze is költöztünk. De valószínűleg sosem szerettem őt úgy ahogy kellett volna, jobban szerettem a szerető szüleit és a testvéreit, akik nekem nem voltak és így volt hová mennem, amikor anyám akkori pasija bántalmazóvá vált (apukám meghalt, amikor 11 voltam, anyám utána úgy váltogatta a pasikat, mintha muszáj lenne és rosszabbnál rosszabb alakokat hozott haza, velem nem igazán törődve). Bár ez nem mentség tudom, de az egy nagyon nehéz időszak volt az életemben, ami ezután következett. Úgy lett vége, hogy megcsaltam és előbb rájött minthogy elmondhattam volna neki, hogy mi történt és hogy külön szeretnék költözni. Kirakott a közös lakásunkból (csak az ő nevén volt az albérlet, így megtehette, a hímsoviniszta főbérlőt sem érdekelte hová megyek). Egy hétig a kedves szomszédomnál lakhattam, amíg beköltözhettem az új lakásba ismeretlen lakótársakhoz, amit varázslatosan gyorsan találtam, ahhoz képest, hogy szilveszter volt éppen (igen, négy év után képes volt a téli hidegben egy "botlás" után az utcára tenni)..

Utána 2 csodálatos évet éltem ott, és majdnem 5 évig voltam együtt a sráccal, akivel megcsaltam az első barátomat. Őt fél évvel később csaltam meg egy munkatársammal, mert azt hittem csak d*gni jár hozzám.. Sosem aludt ott, nem volt hajlandó mesélni a családjáról, vagy bemutatni engem bárkinek. Nem akarta megismerni az én barátaimat és nem is csináltunk soha mást, csak hétvégén átjött hozzám "filmezni" aztán le is lépett. Én szerelmes voltam, de nem mertem mondani semmit, mert féltem, hogy ő nem viszonozza. Később a munkatársat is megcsaltam Danival (2.barát). Röpke 2 hónap után vége lett a dolognak a munkatárssal és ezután kb 1 hónappal jöttünk össze újra Danival. Két és fél évet túléltünk távkapcsolatban amikor külföldre költöztem és a covidos határzárak miatt hónapokig nem láttuk egymást. Nem is gondoltam rá, hogy valaha újra megcsaljam, hozzá akartam menni és vele leélni az életem.. De már 4 éve együtt voltunk és nem találkoztam se a családjával, se a barátaival, az én barátaimmal való találkozásra is csellel vettem rá..

Egy barátnőm mindig azt mondta van mellettem egy titkos családja már, gyereke (7 évvel idősebb volt nálam) vagy én vagyok a titkos szeretője, csak még én se tudok róla.

Amikor ezt a bizonytalanságot megelégeltem szünetet kértem, de levakarhatatlan lett, azelőtt pedig sokszor fel se vette ha hívtam és vissza se hívott, sokat veszekedtünk, nem éreztem magam szeretve. Közben megismertem valakit közelebbről, akit már ismertem korábbról futólag. Áront. Mivel még mindig külföldön éltem, nem nagyon tudtam munka mellett találkozni egyikükkel sem, de beszélgettünk online szaftos dolgokról és kialakulóban volt valami. Tetszett Áron nyitottsága, hogy nem azt érzem, hogy szégyell engem, hanem már 2 hónap után elhívott egy esküvőre a szüleivel közösen. Ekkor döbbentem rá, hogy én nem szeretném az életemet leélni egy olyan emberrel, aki annyira bizalmatlan az emberekkel, hogy egy közeli, igaz barátja sincs 30 éves korára és a barátnőjében sem bízik évekig annyira, hogy bemutassa a szüleinek. Pedig nem is állnak olyan közel egymáshoz. Megpróbáltam megszakítani vele minden kapcsolatot, de nehéz volt. 4 év után az első barátommal sem ment rögtön, nagy úr volt a megszokás, hiányzott a társasága akkor is, ha már nem voltam szerelmes, meg persze mindig kerültek elő holmik, amiket vissza kellett adni a másiknak. Még Daninak is van cucca nálam, nekem is nála. Hamarosan végleg lezárom. Pár hónapig nem beszéltünk egyáltalán, aztán pár napja újra megkerestem és rekordidő alatt felhúzott azzal, hogy azt merte mondani, hogy én nem akartam elköteleződni és sajnálja, hogy végül nem tudtunk miattam összeköltözni... Mert akkor akart mindent, amikor már túl késő volt. Amikor én már érzelmileg és fizikailag is kiléptem abból a kapcsolatból. Bemutatott a szüleinek, a bátyjának, pár embernek akivel naponta találkozik néha a környéken, ahol lakik. De sajnos ezt sem tudtam jól csinálni, volt egy rövid időszak, amikor mindkettejükkel találkozgattam és nem tudtam eldönteni mit akarok. Danit, Áront, vagy senkit. Egy rövid ideig hanyagoltam mindkettejüket. Daniról leírtam már miért nem akartam végül együtt maradni vele, Áront egyre jobban megkedveltem emberileg és a családját is, de az riasztott nagyon, hogy én évek óta dolgozom, felépítettem magamnak egy egzisztenciát, ő meg még mindig egyetemista (2 évvel fiatalabb nálam). Évekig nem lesz még fix megélhetése, részben a szülei tartják el vagy nekem kéne, de én lakást akarok venni pár éven belül most már, nem eltartani egy gyereket. Nem is lettem szerelmes hosszú ideig, hiába kedveltem nagyon, nem tudtam komolyan venni. Aztán valami egyszer csak beütött, mint a villámcsapás, folyton vele akartam lenni, de nem mertem kimondani, hogy szeretem. Nem tudom megmagyarázni.

Most attól féltem, hogy kimondom, hogy szeretem és elszáll az érzés, ahogy pár hónappal azelőtt. Aztán történt valami rossz, ami nagyon megviselt, már nem emlékszem pontosan mi volt az, de azt mondtam neki sírva, hogy nem értem engem miért utál mindenki, pedig én sok mindenkit szeretek. Amire azt mondta, hogy én is szeretlek.. Hatalmas kő esett le a szívemről, nem érdekelt már semmi, csak potyogtak tovább a könnyeim és azt rebegtem én is szeretem. Ez még nagyon friss, de már fél éve tart. Rengeteget találkozunk, összebújva alszunk és imádjuk egymást. Fél év múlva, ha lejár a mostani albérleti szerződésem, azt tervezzük összeköltözünk. Én most hiszem és nagyon remélem, hogy ez már nem rózsaszín köd és végre sikerült megtalálnom azt, akit feltétel nélkül szeretni tudok és nem bántok többet. De még mindig félek és félni is fogok, hogy egyszer elhagy engem, mert neki én vagyok az első és majd kíváncsi lesz milyen egy kapcsolat vagy a sz-x mással.

Már tudom, hogy nem baj, ha néha másra gondolok sz-x közben, ez csak fantázia, mindenki csinálja, maximum nem ismeri be. Ha eldöntöd, hogy ennél tovább nem mész, akármilyen csábító ajánlatot is kapsz és nem is teszed meg, az az igazi elköteleződés valaki mellett. Ameddig persze minden rendben is van köztetek, vagy ha mégis akad valami (és mindig akad), akkor azt meg tudjátok beszélni egymással. Áronnal tényleg mindenről őszintén tudok beszélni. Ismeri a teljes múltamat, jelenemet és nem ítélkezik felettem, annak ellenére, hogy őt is bántottam.

Egyébként tudom, hogy teljesen felesleges volt leírnom ide egész eddigi életemet párkapcsolatok terén és lehet, hogy talán sose olvassa végig senki, de nekem sokat segített ezt most kiírni magamból (és tovább halogatni a pszichológust :D mondjuk ennek most anyagi okai vannak, de ez nem ide tartozik). Aztán ha valaki mégis elolvassa, talán okul az én hibáimból, ha már én újra és újra nem tanultam. Igyekszem most már felfogni a dolgokat és fejleszteni magam ebben is.

Utóirat: Valószínűleg Petinek a suliból soha nem tetszettem úgy, csak jó voltam arra, hogy odaadjam neki a tanulnivalót, mert mindenki megutálta őt irigységből az osztályból, amikor megkapott egy főbb szerepet a helyi színházban és magántanuló lett. Osztályt váltott és utána már nem is nagyon beszéltünk két évig, amíg még ugyanabba a suliba jártunk. :)

Ugyanaz a 17 éves lány a kérdésből, immáron 25 évesen és talán kicsit bölcsebben :)