Mit tegyek, hogy olyan legyen mint régen?

Hiába írod ki a kérdést. Itt mindenki azt fogja neked mondani, hogy szakíts. És tudod miért?? Mert mi tudunk racionálisan gondolkodni, egy külső szemlélő jobban tudja ilyenkor mi a helyes. Te meg társfüggő vagy. Ha belátod, ha nem. Nézz utána a szó jelentésének. De ha kell mindjárt be is linkelek valamit, amiből kiderül.

Az egyáltalán nem normális, hogy felpofoz és te még vele vagy. Nyugtasd csak magad azzal, hogy utána bocsánatot kér, meg az ágyban attól jó minden. EZ A FÉRFI MÁR NEM SZERET TÉGED.Persze, hogy az ágyban jó minden, hisz nálad van a punci. Ha felpofoz, nem fogod neki széttenni a lábad, így alap, hogy kedves és figyelmes. Ne legyél ennyire buta.

Hozzákötnek a szép emlékek, hisz ezzel kezdted a mondókádat, hogy milyen volt az elején. Ne a múltban élj és ne azzal foglalkozz, hogy milyen volt régen, milyen boldogok voltatok, hanem, hogy most milyen?? MOST csak veszekedtek, kiabáltok, felpofoz.. ez nem házasság. Örülj, hogy még nincs gyerek. (legalábbis erről nem írtál)

Kérdezed, hogy mit csinálhatnál? Ha azt írom neked, hogy válj el, megfogadod? Nem. A legtöbb ember nem is fogadná meg. Most is azzal nyugtatod majd magad, hogy idegen vagyok, nem is ismerlek, meg hogy vannak szép perceitek. Miért is kéne rám hallgatnod.

Azért beszélek így, ahogy, mert átestem azon, amin te. Annyi különbséggel, hogy én nem vagyok házas és soha nem ütött meg. De gondolj már bele: felpofoz. Ha felpofoz, akkor nem tisztel, ha nem tisztel, akkor nem szeret. Te meg ezek után megbocsátasz neki, mert félsz egyedül lenni. Nincs benned tartás, nincs önértékelésed, sem büszkeséged, ezek után önbizalom hiányos vagy és a félelem vezérel.

Én is ugyanilyen voltam, ugyanezekkel a tulajdonságokkal. Aztán olvastam egy idézetet:

Két ember akkor élhet boldog párkapcsolatban, ha harmóniában vannak önmagukkal.

Annyira igaz!! Sok ember nem ismeri saját magát, sokan el sem fogadjuk magunkat. Gondolj csak azokra a nőkre, akik utálják az alakjukat. Így, hogy várják el, hogy a párjuk elfogadja őket? Ebből jön majd a féltékenykedés, ha a pasi más nőt néz meg, vagy mással beszélget. Nincs normális önértékelésük. Jön majd a sok felesleges vita. A megcsalás. A férfi piál, a nő hisztizek. Aztán valamelyik kimondja, hogy legyen vége. Ez a jobbik eset. De van, hogy egyik sem, mert mindkettőnek van egy biztos pont az életében, a múlttal nyugtatják magukat és félnek az ismeretlentől, félnek attól, hogy esetleg lehetne egy jobb életük is. Meg azért a jobb életért tenni is kéne.

Mégis minek vagy vele? Tudsz nekem erre a kérdésre válaszolni? De józan ésszel. Ne a szíveddel. Mert ha nekem is a szívemmel kéne válaszolnom, akkor azt mondaná, hogy még mindig szeretem a barátom, k*rvára hiányzik, hiányzik az érintése, az ölelése, a csókja, hogy a fülembe súgja mennyire szeret rám mosolyogjon stb. De ha az eszemmel válaszolnék akkor az lenne a válasz: jobb nekünk egymás nélkül, ő sem tudta, hogy ki is valójában meg én sem, elfojtotta az érzelmeit, én meg kutakodtam a gépén, hátha onnan több mindent tudok meg róla. Féltékenykedtem. Ő ivott, közben bunkó volt, bulikban ott hagyott, r*bancnak, k*rvának nevezett. Ennek ellenére én vele maradtam, mert szerettem. Igaz még most is szeretem, de függtem is tőle.

Természetes, hogy nem akarsz elválni. Ő az első férfi az életedben, félsz, hogy milyen lesz az egyedüllét, megszoktad, hogy van melletted valaki, aki néha szép perceket okoz neked. De most komolyan, te így akarod leélni az életed?? Annyi ilyen kérdést olvasok, és a legtöbb nőnek ez a problémája. Még szereti a férfit, vissza akarja hozni a régi lángot, azt a nagy szerelmet. De ez már elmúlt. Mindketten hibásak vagytok, de nem elég az, hogy te meg akarod oldani. Mert oké, szép dolog, ha "valami elromlott, javítsuk meg". Én is eszerint élek. De ha egy párkapcsolatról van szó, ehhez két ember kell és mind a kettőnek akarnia kell.

Én tudom az okokat, tudom a miértet, szeretnék neked segíteni. Ha írsz privátot fogok is.

Itt van a link:

[link]