Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha nem érzem jól magam ebben a kapcsolatban?
Figyelt kérdés
Pesten indult a kapcsolatunk, ami nem volt felhőtlen, mégis együtt voltunk, mert a lány nagyon elnéző volt velem szemben. Valószínű az érzelmei hatására. Van egy kisfia is akit nagyon nehezen tudok elfogadni. Igyekszem , de nagyon akaratos, rendetlen és szófogadatlan. Lassan 2 éve vagyok velük és ez idő alatt mindent megpróbáltam vele, de nem ment. Pestről egy távolabbi városba költöztem a munkám miatt és a lány úgy döntött, hogy utánnam jön. Minden rendben volt egy ideig, de nem talál munkát magának és csak a szerencsétlenkedés megy azóta is és most már a kisfiára egyáltalán nem vágyók. Pesten szinte mindent feladott azaz van egy hitellel terhelt lakása amit kiadott, de albérlők lakják. Ide cuccolt szinte mindenét mert itt akar élni velem, de nekem elegem van most már belőle is mert amit az alkalmi munkáiból keres az majdnem mind a saját költségeit fedezi, a tartozásait ami több évre szólnak. Én jól keresek de a gyümőlcsét nem tudom élvezni, sőt van nekem is 2 saját fiam akiknek mindig azt kell mondanom, hogy most nincs pénzem. Ha haza küldeném Pestre akkor munka nélkül lenne egy kisgyerekkel. Én meg hagyom, hogy maradjon, mert a lelkiismeretem nem engedi meg, hogy nyomorba döntsem, meg hát valahol szeretem persze, de elég volt. Ti mit tennétek? Köszi a válaszokat.
Ha nem akarsz sem a lánnyal, sem a fiával élni, akkor nem kötelező. A lánynak van lakása. Mondja fel az albérleti szerződést amint lehet és költözzön vissza. (persze, ha ezt nem lehet azonnal, csak 3 hónap múlva, akkor azt még várja meg nálad, mert még is van egy kisgyereke)
De, ha a lányt szereted, és vele akarsz maradni, akkor marad a gyerek is.
És ezt neked kell eldöntened!
De, ha a helyedben lennék, és nem akarnám a lányt sem a gyereket, visszaküldeném őket oda, ahonnan jöttek minél hamarabb. Addig maradhatnának, amíg az albérleti szerződést fel nem bontják hivatalosan, és ezt ellenőrizném is! Utána menjen vissza!
2013. aug. 23. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
3/16 A kérdező kommentje:
Hát igen kicsit határozottabbnak kellene lennem ebben a dologban csak mindig siránkozik, hogy elbasztam az életét, meg, hogy minek is jött utánnam, zokog. Akkor jön, hogy megsajnálom és megy minden tovább. De most már elegem van.
2013. aug. 23. 11:32
4/16 anonim válasza:
Zárd le, és küld haza.
Viszont az írásod alapján, masszívan hunyó vagy te is.Mert pontosan tudtad, hogy nem fogod bírni más gyerekét, mégis megdöntötted a csajt.
2013. aug. 23. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
5/16 anonim válasza:
A két gyerekedről sajátjaként gondoskodott a lány?
2013. aug. 23. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
6/16 A kérdező kommentje:
Sajnos haladni sem tudom miattuk egyről a kettőre, sőt mégrosszabb anyagi helyzetbe kerültem és most már azon is nekem kell fájón a fejem, miből fizeti be a tel számláját meg hogy meglegyen a doboz cigije és a kisgyerek aki nem tehet semmiről az is az én gondom, mert az apja nem támogatja és nem foglalkozik vele.
2013. aug. 23. 11:42
7/16 anonim válasza:
Mennél többet irsz, annál jobban foig el az undor.
Sajnálom a csajt, nem is értem, hogy egyáltalán hogy tudott veled...
2013. aug. 23. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
8/16 A kérdező kommentje:
A srácaim az anyukájukkal élnek, de nekem oda is van kotelezetségem. Gyerektartás pl. Meg ha kérnek valamit a fiúk.
2013. aug. 23. 11:45
9/16 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy elfog az undor, de 12 milliós hitele van amit nem én vettem fel és nekem is van két gyerekem akiknek nem tudok miattuk megfelelni.
2013. aug. 23. 11:48
10/16 anonim válasza:
Amikor megdöntötted miért nem számoltál előszőr? eamikor megdöntötted tudtad, hogy van gyereke? amikor ott él és látta el a fiaidat akkor megfelelő volt?:D
Küld hozzám a lányt, hogy kicsit embert faragjak belőle, hogy megtudja mondani, mint ember, ki is vagy te, meg azért, hogy megmutassam neki, hogy ilyen pasiból mint te vagy tucat talál. Mert hogy a férfi jelző nem illik rád az tuti.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!