Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan felejthetnék? Mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejthetnék? Mit tegyek? Többi lent

Figyelt kérdés
Volt egy barátom 3 évig. Csodásan indult, imádtuk egymást. Nagy őrültségeket csinálunk, néha eljártunk együtt, és a szex is nagyon jól működött. Kb 1 év után jöttek a problémák, amit mindig próbáltunk megoldani, több-kevesebb sikerrel. Azt gondoltam, ez majd összekovácsol minket, s mivel szerettük egymást, semmiképp nem akartunk elválni. Voltak nagyon szép pillanatok, és olyanok is, amikre visszagondolva a mai napig ráz a hideg. Nem jártunk egymás nyakára, mivel egy városban tanultunk, sokszor találkoztunk kevesebb időre, néha 1-2 napra. (Tudom, ilyenkor könnyebb jól viselni a másikat. Ennek lesz még jelentősége.) Azt még hozzátenném, hogy mi és a családi háttér is, nem egy értelmi színvonalat képvisel. Én egy neves gimnáziumba jártam, ő a szakközépen is rossz tanuló volt. A viták egyre sűrűsödtek, mivel mindketten változtunk az évek során (főleg ő), és nem tudtuk ezt kezelni. A mélypont akkor jött el, amikor megcsaltam. Nem szex volt, csak egy csók, de nem bírtam elviselni a tudatot, hogy ezt tettem vele, és szakítottam, annak ellenére, hogy szerettem. Borzasztóan megviselt engem is, őt is. Ennek már 2 éve, de még ma is felkavar és fáj, ha látom. Fél évre rá összejöttem egy sráccal, aki már elég régóta próbálkozott, jó barátom volt, sokat támogatott a nehéz időszakban. Értelmiségi családból származik, ami ész szerűen végiggondolva, igenis számít. Boldog is voltam vele, újdonság varázsa, meg a végre valaki szeret érzés. Nagyon szeretem, de úgy érzem, nem tudom teljesen átadni magam neki. 1 éve próbáltam tisztázni az exemmel a dolgokat (ugyanis ezt nem tettük meg, mikor szétmentünk), de nem sikerült, elutasító volt, láttam, mennyire fáj még neki. Közben már a szakítástól fogva mással járt, de senkivel sem hosszabb ideig. Engem is kifordított magamból a fájdalom, amit újra átéltem, hogy találkoztunk, ráadásul mással láttam. Igen, tudom, hogy ez kétszínűség, mikor én is mással vagyok. 1 hétig minden nap láttam. Ezután a jelenlegi barátomra koncentráltam, és elfeledtette velem. Az egyetem úgy hozta, hogy összeköltöztünk. Eleinte felhőtlen boldogság, majd kezdtek kijönni a kisebb-nagyobb hibák, amik csak ilyenkor mutatkoznak meg. De ő sokkal jobban tisztel, fizikailag és szellemileg is 100%-ig nőként kezel. Bejárjuk az országot, Európát. Azt gondolom, a kapcsolatunk jó. De mindig van bennem mélyen valami szomorúság, nem tudom átadni magam neki. Nem szeretek olyan helyekre járni és olyan programokat csinálni, amit korábban az exemmel tettünk, mert olyankor mindig eszembe jut. Még mindig sokat gondolok rá, de racionálisan végiggondolva, jobb nekem így, nem működne az exemmel. És nem is fogadna vissza, ha akarnám sem. Nem rég ismét találkoztunk, visszaadta a régi cuccaim, bocsánatot kértünk egymástól az 1 évvel korábbi hülyeségünkért, de sajnos azt, hogy mit érzek, mit miért tettem, hogy megértsen, nem tudtam elmondani neki. Búcsúzásképp többször megölelt, puszit adott. Nem mertem elengedni magam, és viszonyozni, mert féltem, ismét fellobban minden. Azóta is rengeteg gondolkodom. Mit tehetnék? 2 év után sem sikerült teljesen elfelejtenem. Talán neki sem. Viszont a mostani kapcsolatom stabilabb, még ha nem is olyan izgalmas és szórakoztató. Szeretem, de a szívem sose lesz teljesen az övé, és úgy érzem, önző vagyok, hogy ezt teszem vele. Mi lenne a helyes út? Valamit írjatok, kérlek! Köszönöm annak, aki végigolvasta.

2013. júl. 2. 19:34
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem ha úgy érzed,hogy a mostani kapcsolatod stabilabb ,akkor semmiképp ne tedd tönkre.Tegyük fel,hogy újra megpróbálnátok a régi barátoddal.Mi változna?Semmi.Idővel teljesen elfelejted majd.
2013. júl. 2. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Igen én is erre hajlok, csak az a baj, hogy az időben bírtam, hogy majd feledtet de 2 év alatt nem jött össze. :(
2013. júl. 2. 19:58
 3/7 anonim ***** válasza:

ez szép történet és elgondolkodtató.

oké hogy stabil a mostani kapcsolatod, de az igazán felszabadultat választanám a helyedben !! :)

akivel jó mindenhogy, vicces, megnevettet, hiába nem olyan családból származik , nem kell hasonlítani egymásra, ez így szép :)

aki mellett érzed hogy a szíved is boldog és biztonságban vagy azt válaszd, aki szeret megérti! beszélj az exeddel.

mert ahogy írsz róla azt mutatja hogy szereted.

2013. júl. 2. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Ha nem érzed 100%-ig, hogy mellette a helyed, akkor szerintem ez önzőség. Ne azért legyél vele, mert ő jobb hozzád, vagy mert stabilabb a kapcsolat. Néha kell egy kis őrültség.:) És az 'idő segít' közhely, egy baromság. Legalábbis nekem soha semmiben nem segített.

Az meg, hogy ki milyen családból származik, teljesen mindegy szerintem. A barátom családja és az én családom sem egyforma, sőt .. Sokszor próbáltak szétválasztani minket, de ha szereted működni fog, tenni kell érte.:)

L/19

2013. júl. 2. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi tanácsaitokat! Sajnos mindegyikben van igazság. Nagyon labilis vagyok most. Az a baj, hogy két szék közül a pad alá esni sem szeretnék. Örülnék, ha jönne még válasz!
2013. júl. 2. 22:50
 6/7 A kérdező kommentje:
Egyébként meg anno én is mindig azt gondoltam, hogy nem számít az értelmi színvonal, ha szeretjük egymást, és ehhez tartottam is magam, ez nem játszott közre a szakításban. Annyiban nyilvánult meg, hogy komolyabb, tudományos témákról nem lehetett velük beszélgetni, csak hétköznapi dolgokról. Ami nem baj, mert kedves, rendes család, de egy idő után hiányzott. Most kényelmesebb, hogy erről is lehet beszélni.
2013. júl. 2. 22:53
 7/7 anonim ***** válasza:

ahogy azt előbb írtad.. 'labilis vagyok'

akkor érzed h vmi így nem okés nem ?

beszélj a mostani pároddal h le szeretnéd rendezni az exeddel a kapcsolatodat, megérti

beszélj az exeddel, és ha megint minden oly an jó és ő is érzi meg minden , ne hagyjátok ott egymást .. e fordítsatok hátat egymásnak ha ti összeilletek! ez a legnagyobb hiba mikor van két ember aki nagyon passzol, boldogtalanul él mind a kettő egymás nélkül.


ha úgy alakulna hogy az exeddel újra kezded a mostani párod meg kell hogy értse, na jó azért fájhat neki.

2013. júl. 3. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!