Mit tegyek? Agy daganatot diagnosztizáltak nálam, elmondjam?

Ha igazán szeret akkor nem hagy el, hanem melletted marad és segít neked. Szerintem mindenféleképpen mond el neki. Nem tudom, hogy milyen stádiumban vagy most a betegségeddel. De ha ne adj Isten kemoterápiára is kell járnod akkor úgy is észre fogja venni, mert lesznek szemmel látható tünetei és következményei a terápiának.

Legyél vele őszinte. És gyógyulj meg!!!:)

Bármi is lesz, kitartás, légy erős!

Tudom könnyen mondom, de próbálj meg pozitívan hozzá állni s ne feladni! Mer ez sokat segít/het!

#8,13-as vagyok, elhiszem, h félsz, de a reményt sose add fel! Az jó, ha a család melletted van/áll az a legfontosabb, persze a barátok is átsegíthetnek ezen.

Ne félj, ezeket a gondolatokat űzd el! :)

Én nem igazán a témába vágva írok, de leírnám.

A betegségek lelki eredetűek. Ha valami nincs rendben, sokszor alakulhat ki betegség. Gondolkozz el rajta, nyomja-e valami a lelked(persze a betegségen kívül), ha igen, próbáld meg azt megoldani. Hidd el, hogy ha igazán hiszel a gyógyulásban, meg fogsz gyógyulni.

Vannak olyan történetek, hogy valaki nagyon rövid idő alatt gyógyult fel rákból, placebo hatására( C-vitamint adtak neki csodaszer címen).

ha korai stádiumban vették észre akkor több mint 50% az esély a túlélésre :( én nagyon sajnállak :( lehet csak jóindulatú

mond el neki mert nem fogja tudni miért szomorkodsz...

Mivel a munkám által elég közelről ismerem ezt a területet, Megpróbálok rávilágítani egy kicsit más oldalról.

A daganatos betegek a diagnosztikus sokk után teljesen megváltoznak. Maga a daganat, mint diagnózis közlése egy teljesen más idegállapotba helyez mindenkit. Szinte kivétel nélkül mindenki "önző" lesz, ami teljesen normális, és az egyik pillanatban erősnek érzi magát, aki képes ebből az állapotból kimászni, míg a következő pillanatban teljesen maga alatt van.

Ebben az állapotban az emberi kapcsolataink is átértékelődnek, a "mi"-ről az "én" felé hajlik a dolog, tehát amíg eddig terveztük a közös jövőt, előre tekintettünk, addig most sokkal inkább az az első szempont, hogy "mi lesz velem".

Viszont, ha eltitkolod, vagy megpróbálod, és a párod csak annyit lát belőle, hogy a gondolataid máshol járnak, hogy nem tudsz rá figyelni, ill. amikor együtt vagytok, akkor sem kapja azt a fajta törődést, amit eddig megszokott..., okkal vagy ok nélkül, de el fog hagyni. Hiszen azt látja, hogy vagy van valaki más, vagy csak elhidegültünk, de mindenképpen megváltoztunk.

Az, hogy egy ilyen jellegű információ után hogyan dönt, az attól függ, hogy mennyire ő az IGAZI a számodra. Ha ő a NAGY Ő, akkor bármi is történt, elválaszthatatlanok vagytok, és nem kell félni. Ha elhagy, akkor pedig nem is ő volt az, csak az első fellángolásban azt hittétek. Tehát nincs veszíteni valód.

Már sokszor bebizonyosodott, hogy két ember között csak a teljes őszinteségen alapuló kapcsolat működik.

Viszont furcsa nekem, hogy maga az agydaganat, nem is kap szerepet az írásodban, az csak mint mellékszereplő van jelen... Mivel ahogy írtam, ez a szakterületem, ismerem a gondolkodásukat a betegeknek... Viszont ha segítségre van szükséged, ma találkoztam egy 4,5 éves kislánnyal, akinek másfél hónap alatt 40%-kal csökkent a daganata, újra tud beszélni és járni.

Ha érdekel, hogy mit kap, és ezt hogyan érték el, összehozlak a szüleivel.