Miért akkor kell felbukkannia mikor már túl vagyok rajta?

2 éve találkoztunk először. Akkor voltam 15 éves. Ő kíváncsi volt rám , érdekelte a történetem , valamiért felkeltettem az érdeklődését. Pedig nem vagyok egy nagy szám , csak egy egyszerű lány vagyok aki naiv módon hisz a csodákban.Először nem nagyon bírtam. Mindig arrogáns volt és sugallt egy fajta veszélyt. Lehet hogy fáj kimondani , de Ő egy rossz ember. Azonban egy este megismertettem az igazi énjét. Az álarca mögött. Megismertem a múltját és megértettem a jelenjét. Beleszerettem. Szerintem ő is szeretett. Hosszú ideig együtt voltunk . Együtt éltünk meg jót és rosszat. Együtt nőttünk fel. Velem mindig törődő volt és megértő. Csak az a baj hogy másokkal nem. Azt hiszem az idő során segítettem neki és jobb ember lett. Volt persze rengeteg vitánk , veszekedések , de a végül mindig kibékültünk. Azonban elő jött megint a rosszabbik oldala. Visszakeveredett a bandájához és én teljesen kiakadtam. Választás elé állítottam : vagy én vagy az elme beteg haverjai és Ő ott hagyott. Teljesen összetörtem. Az alkoholba és egyéb dolgokba menekültem , amire nem vagyok büszke. Mind ezt azért mert nem valltam be magamnak : fájt elveszíteni. 1 év. 1 évig nem hallottam felőle semmit , aztán derült égből villámcsapás előkerül. Kilépet a bandából , sikeres lett , de nem az az ember akit szerettem. Ő egy sznob ember lett , aki elhatározta hogy megszerez újból. Bunkó lett , és észre sem veszi hogy bennem mennyi fájó sebet szakít fel...nem , tényleg nem tudom mit csináljak...

18/L