Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha még mindig szeretem az exem?
Már fél éve megvan a mostani barátom.. nagyon szeretem, de kihasznál a pénzem miatt.. (azt hiszi, hogy gazdag vagyok, holott nem..) az exemmel pedig miatta mentünk szét.. Nagyon sokat nem láttam, egyszer csak váratlanul megláttam egy buszmegállóban és 5percet beszélgettek mellettünk a haverok, addig láttam. Akkor éreztem rá, hogy még mindig hiányzik. Aztán a majálison is láttam, mégjobban hiányzott. Ott tartunk, hogy ma elintéztem, hogy találkozzunk, beszélgettünk, stb. Egyszerűen már nem bírom nélküle, rettentően szeretem, ő sosem csalt meg, mindig olyan jó volt hozzám, de erre is csak a beszélgetés utn tudtam rájönni.. viszont akadály, hogy én vagy egy picit magasabb vagyok, vagy egymagasak vagyunk, engem ez zavar nagyon(viszont ha ujrakezdheznénk már tojnék rá kb..) a másik, hogy nemhiszem/nemtudom hogy ő belemenne-e abba, hogy ujrakezdjük.. mikor meg megkérdeztem, azóta talált-e vkit, elmondta, hogy egy miskolci és egy zsolcai csaj van alakulóban. vmiért él még bennem egy remény, hogy én vagyok az a zsolcai.. viszont attól, hgy remélem, nem hiszem h én lennék..
Még mindig nagyon szeretem őt, nembírom ki, hogy ne találkozzak vele, hiányzik.. Mit tehetnék? :S
az első és fontos lépés: "a mostani barátom.. nagyon szeretem, de kihasznál a pénzem miatt " - őt elküldeni. Ez baj, ha kihasznál a pénzedért. Utána fel kell vetned, hogy újra járjatok..van egy régi táncdal:
"Van szerelem, mely nem gyógyítható.
Jöjj, néhány órás napsütés,"
Még kell, hogy egyszer együtt járjunk"
mz6x
nem élvezem.
2. : azért, mert akkoriban azt hittem, szégyell engem, bármiért is, + akiért elhagytam azt minden egyes reggel 1 évig láttam és nagyon tetszett és sose gondoltam volna, hogy én is neki, mert nem mert megszólalni. Most a beszélgetés után kiderült, hogy nem is szégyelt stb és ez alapján én vagyok a marha.. de akkoriban ezt nem beszéltük meg... nagyon bánom..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!