Érdemes még reménykedni?

Asperger szindrómás fiú vagyok. A mindennapi dolgokban teljesen átlagos vagyok, ugyanúgy élem a mindennapjaimat mint egy átlagos ember, van munkahelyem, teljesen önállóan meg tudom oldani minden dolgomat. Viszont az érzelmeim kifejezésével komoly problémák vannak, és ez sajnos teljesen meggátol abban hogy normális emberi kapcsolatokat alakítsak ki önmagamtól. Van pár barátom, de őket mind úgy szereztem hogy, vagy kényszerűségből töltöttünk együtt több időt, például együtt dolgoztunk, vagy a már meglévő barátaim esetleg a testvérem, többször elvittek ugyanabba a társaságba és így sikerült onnan 1-2 emberhez közelebb kerülni, és kialakítani valamilyen kapcsolatot. Azok az emberek akiket így megismertem azok viszont iszonyúan szeretnek, mert ha egyszer megnyílok valaki előtt, akkor egy teljesen más embert ismerhet meg a személyemben. Ha valaki képes belépni a kis személyes szférámba akkor onnantól tőlem maximális tiszteletet, kedvességet, odaadást kap és bármikor, bármiben számíthat a segítségemre. De ehhez hogy megnyíljak valakinek ehhez általában több találkozásra, és időre van szükségem, és arra hogy a másik fél nyisson felém először. Viszont ez a dolog hogy én nem tudok egy számomra ismeretlen ember felé érzelmileg egyáltalán nyitni, ez az eddigi egész életem folyamán megakadályozott abban hogy párkapcsolatot alakítsak ki. Belül én is ugyanolyan érző ember vagyok mint bárki, én is szoktam szerelmes lenni. Ilyenkor álmodozom arról hogy milyen is lenne ha az éppen nekem tetsző lánnyal együtt lehetnék. Elképzelem hogy elvinném a közeli tópartra sétálni, esetleg meghívnám egy étterembe, akár elvinném moziba, vagy bármilyen programot megszerveznék amihez neki csak kedve van. Sajnos ezek mindig csak szép álmok maradnak mert általában 2 féle vége szokott lenni a dolgoknak, vagy nem is nyitok egyáltalán a lány felé, vagy próbálkozok, de mivel ha egy számomra ismeretlen ember felé kell közelednem akkor ilyen kis érzelmi analfabéta vagyok, ezért eddig még mindig le lettem koptatva az előtt, mielőtt csak egy kicsit is megmutathattam volna abból az énemből ami akkor van ha már közelebb kerültünk volna egymáshoz :( Szerintetek érdemes még a reményt fönt tartani magamban, hogy majd lesz egy lány, aki kicsit tud türelmesen várni, hogy megmutathassam

neki a szerethető énemet, vagy inkább inkább jobban járok ha megpróbálok beletörődni, és nem is reménykedek?

28F