Az érdekházasság tényleg ennyire elítélendő lenne?

Arra gondolok, hogyha valaki tudja magáról, hogy tényleg képes lenne akár megszeretni a "kiszemeltet" (mert mondjuk alacsonyak az elvárásai, pl. ne legyen kövér/idős), nem pedig csak lefeküdni vele, mint "szükséges rossz", akkor tényleg lehet-e k*rvának nevezni. Úgymond azért képes a lány hozzámenni, mert hűséges típus, nem szereti felrúgni a kapcsolatokat (legyen az baráti, vagy szerelmi), és látja, hogy elég könnyen alakít ki kapcsolatot, és a végén még az eredetileg idegesítő szokásokon is csak nevet. Szóval szerintetek az elítélendő, ha valaki nem árulja el a vőlegényének (vagy ugye később a férjének), hogy nem szerelemből ment hozzá (de később megszerette)?

És mi a helyzet azokkal, akik előre tisztázzák egymás között, hogy csak kölcsönös érdekekről van szó, és hogy majd meglátják a dolgot? Itt arra gondolok, hogy megbeszélik, kinek mi az érdeke, úgy döntenek, hogy összeházasodnak, és megbeszélik, hogy milyen házastársi kötelességeket fognak teljesíteni egymással szemben (pl. a nő gondoskodik a férjéről, cserébe a férj biztosítja a körülményeket stb.) A szex szerintetek (mint gyermeknemzési kötelesség a házasságban a nő részéről) képes lenne közelebb hozni a párt, ha eredetileg csak ebből az érdekből házasodtak össze?