Miért teszik ezt velem a lányok?

Hosszú idén utána végre összejöttem egy lánnyal. Kezdetben sokat beszélgettünk, majd elhívtam háromszor randizni. Minden jelzésével arra célzott, hogy álomférfi vagyok. Mondogatta minden alkalommal, hogy nem érti miért tetszik nekem, hiszen én magas, jó képű, elegáns és csodálatos lelkű ember vagyok, ő meg nem szép. Pedig szép lány, csak sajnos kevés az önbizalma. Mindig megjegyezte, hogy a barátnői irigykednek rá, amiért ilyen pasi udvarol neki. Sokáig volt egy titka, amit végül elmondott: írt egy listát a volt barátjával történt szakítás után, hogy milyen számára az ideális férfi: azt mondta minden kritériumnak megfeleltem és szinte nem is hitte el, hogy létezik ilyen. Szóval minden célzása arra utalt, hogy nagyon tetszem neki.

A harmadik alkalommal megkérdeztem tőle, lenne-e a barátnőm. Rögtön igent mondott és sugárzott a boldogságtól, én nemkülönben, hihetetlenül boldog voltam. Én már tudtam is előtte pár napja, hogy belé szerettem. Eszméletlenül tetszett az igazi nőies személyisége (ő 21, én 25 éves vagyok), a csodálatos mosolya, a gyönyörű barna szemei, a selymes hosszú haja, a stílusos öltözködése. Mindig mondtam neki, hogy mennyire tetszik, puszilgattam az arcát, az orra hegyét, a homlokát, a száját. Meg is kérdezte már egyszer, miért ez a sok szeretet. Csókolgattam a nyakát, simogattam a térdét, a kis kezét, ettől pedig teljesen izgalomba jött, zihálva vette a levegőt mellettem. Megkérdezte, hogy felmennék-e hozzá, én pedig azt mondtam, hogy sokkal jobban tisztelem annál, hogy rögtön megtörténjen. Ő ettől is el volt ájulva és boldog volt hogy ilyen rendes vagyok. Úgy váltunk el aznap este, hogy többször is visszahúzott a galléromnál, hogy maradjak még és csókolóztunk. Pár órával később már azt terveztük, hogy másnap melyik filmet nézzük meg a moziban. Mindketten hajnalban feküdtünk le, még órákig beszélgettünk.

Másnap délben összefutottunk az egyetemen. Korábban megbeszéltük, hogy még nem feltűnősködünk, így a parkolóban adtam neki két puszit az arcára, majd ő erre megkérdezte, hogy már nem is kap csókot? Természetesen boldogan csókoltam meg, csodálatos volt minden. Felkísértem a lifttel, csak mi ketten voltunk benne, elcsattant még néhány csók és vidáman elköszöntünk egymástól.

Este mozi előtt nem sokkal írt, hogy sajnálja, de csak most döbbent rá, hogy még sokat kell tanulnia. Jó, mondom rendben, első legyen a tanulás, bepótoljuk máskor. Elmentem futni. Visszaérek, szokás szerint lépek fel az ismert közösségi oldalra, hogy hátha fenn van és tudok vele beszélgetni, vagy csak megnézhessem a képeit és örüljek neki.

Írt is nekem, hogy el szeretne mondani valamit. A valaminek annyi volt a lényege, hogy egy csodálatos ember vagyok és tényleg rám vágyik minden nő, de ő jelenleg nem tudja hova tenni az érzelmeit, el van bizonytalanodva és nem érti mi van vele. Azt mondta, a korábbi kapcsolata még csak nemrég ért véget és most össze van zavarodva. Ha velem van, akkor boldognak érzi magát, de mikor egyedül van, akkor össze van zavarodva és ő nem szeretne áltatni, így most időre van szüksége.

Jó, próbáltam megérteni, próbáltam megtudni mit érez. Nem lehetett belőle semmi konkrétumot kihúzni. Végül ha nehezen is, beletörődtem és alternatívaként felvetettem azt az ötletet, hogy lassítsunk és én nem fogom keresni, amikor szüksége van rám, majd ő elér. Mindezt hétfő éjfélkor, FB-on keresztül. Egy óráig kint ültem a padon és gondolkodtam, sírtam. Tudom nem férfias dolog és valószínűleg gyenge a lelkem is, de sírtam mert részemről már sokkal többet jelentett ez a kapcsolat egy járásnál. Szerettem, szeretem még most is. Aznap éjszaka nem aludtam, kedden is csak lézengtem, legszívesebben eltemettem volna magam a föld alá.

Kedd este sikerült elérni a legjobb barátnőjét. Miután egész nap emésztettem magam, és teljesen össze voltam törve, nem bírtam ki és kérdezgettem a lány felől, először is, hogy hogy van. A válasz az volt, hogy egész jól. Hát nem ezt a választ vártam, de ennek is örültem, nem bántani akarom.

Ma újra láttam az egyetemen és tudtam hogy lifttel akar majd felmenni, így a másik irányból elé siettem és odaálltam a lifthez. Ő a hátam mögött jött pár csoporttárssal, de végül nem jutottak el a liftig, visszafordultak és felmentek a lépcsőn. Ekkor már biztosan tudtam, hogy kerül.

Ma este -mivel másképp elérhetetlen számomra- írtam neki megint FB-on. A köszönésre nem reagált, hát elkezdtem leírni, hogy én lelkileg ezt nem fogom tovább bírni, és nem tudom mivel szolgáltam rá arra hogy már kerüljön is. Valamint a szemére vetettem, hogy ezt az egészet nem FB-on kellett volna elmondania, annyit talán megérdemelnék ha már egyszer mindig hangoztatta, hogy én nem tehetek semmiről.

Épp mikor kiléptem volna, válaszolt a szokásos dolgokkal, hogy most ért véget a kapcsolata, stb. Azon viszont fel volt háborodva, hogy miért lett volna nekem jobb, hogy személyesen mondja el...

Végül leírtam neki még egyszer, hogy részemről vége van, ő ugyanezt.

1 nap és 3 órán át tartó kapcsolat. Ennyi idő leforgása alatt megjártam Mennyet és a Poklot és nem tudom az igazi okát még mindig, hogy hogy lehet igent mondani az egyik percben a másikban pedig véget vetni a kapcsolatnak.

Iszonyúan fájt, fáj még mindig, de Rá nem tudok haragudni, akármennyire is kellene az eszem szerint. Iszonyúan fáj, mert majdnem két évbe telt mire összejött újra egy kapcsolat és pont ezzel a csodálatos lánnyal. Az előző barátnőm nagyon hasonló indokkal szakított velem és akkor nagyon összetörtem. Sajnos nem tudok túllépni ezeken könnyedén, én ha valakivel együtt vagyok, azt komolyan szeretem és mindent megtennék érte. Erre egymás után kétszer megtörténik ugyanaz az eset. Nem vagyok egyébként sem egy önbizalomtól duzzadó ember, mert az egész gyerekkorom során az alkoholista apámtól egy cseppnyi jó példát, támogatást nem kaptam és erre még rájön ez a két legutóbbi eset.

Kilátástalan egy élet ez most számomra, annyira boldog voltam az elmúlt héten, végre újra éreztem, hogy rendben van az életem és van értelme mindennek, de most megint ott tartok, hogy nulláról kell újraépíteni mindent, mint eddigi életemben mindig...