Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet, hogy egy UFO vagyok, aki képtelen a szerelemre és a kapcsolatra?
Az az igazság, h még életemben nem voltam szerelmes és nem volt tartós kapcsolatom, csak ilyen pár találkás, randizós cuccok.
Első probléma: kezdetben nagyon lelkes vagyok, csak amint látom, h egyre inkább szeretne engem és odavan értem és kimutatja (és várja, h én is tegyem), elmegy az egésztől a kedvem. Valahogy furcsa látni, meg érezni, h ennyire vonzódik hozzám, hogy ennyire igényli a társaságomat, kényelmetlenül érzem magam tőle.
Második probléma: nem szeretem, ha megbántanak. Rohadt sz.r érzés. A napokban is tök közel kerültem egy sráchoz, egész éjszaka együtt voltunk (nem, nem feküdtünk le, "csak" csókolóztunk, satöbbi). Másnap pedig (úgy érzem), nagyon nagyon közel kerültem hozzá lelkileg. Ennyire még senkinek nem adtam ki magam (ez nálam nem jelent túl sokat), nem kell túlzásokra gondolni, egyszerűen csak még soha senkivel nem voltam ennyire őszinte (a családomon kívül persze), mint vele. És ő is olyanokat osztott meg velem, amiről egész biztosan csak a hozzá legközelebb állóknak mond el. Szóval volt köztünk valami és hihetetlenül jó érzés volt, még ha tudtam is, h barátnője van és halott ügy az egész. Megint következő este otthagyott engem (mert hirtelen találkozott a lelkiismeretével), egyedül hagyott, én meg megzuhantam elég rendesen. Annyira fájt a dolog, hogy az hihetetlen. Utálom gyengének érezni magam, és soha nem éreztem még olyan tehetetlennek és gyengének, mint akkor ott, egyedül, éjszaka, a sötétben. Mint mondtam, soha nem voltam még szerelmes, szóval átgondoltam a dolgokat és a következőre jutottam: ha már EZ ennyire fájt, amikor még elég távol voltam attól, h szerelmes legyek, akkor mi lesz velem, ha egyszer igazán szerelmes leszek és mondjuk szakítunk??!! De komolyan, el sem tudom képzelni, mennyire fájhat az, ha "összetörik a szíved". Mert nekem nem ezt tették, mert nem voltam szerelmes, mégis nagyon nagyon rossz volt.
Harmadik probléma: elég idegesítő szokás tudom, de (kicsit kapcsolódik az első témához) odavagyok azért, akit nem kaphatok meg. Komolyan. Minél inkább elérhetetlen, nekem annál jobban kell, mintha csak ahhoz tudnék vonzódni, aki nem tud nekem semmit adni.
Mégis mi a fenét csinálhatnék??!! Egyértelmű, h bennem van a hiba, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezekkel a lehetetlen helyzetekkel.
Nem vagy egyszerű eset, az biztos :) De ne parázz, azért UFO sem vagy (hiszen az azonosítatlan repülő tárgy, te maximum ufonauta vagy földönkívüli lehetsz), de lényeg a lényegben, hogy megtalálod a neked való párt, csak több idő lesz, mint a nagy átlagnak. Ezzel viszont semmi probléma, én is inkább egyedül vagyok hónapokig, akár évekig vagyok egyedül, minthogy értelmetlen kapcsolatokba ugorjak bele.
Az pedig, hogy félsz a csalódástól... Hát ki nem? Viszont elé kell menni és állni, hiszen ettől vagyunk emberek. Ahhoz, hogy igazán boldog lehess, szenvedni is kell, nem élhetsz a saját kis burkodban. Mert akkor lemaradsz mindenről.
Az első szakítások, az első nagy szerelemmel például hihetetlenül durva volt, legalább 3 hónapig nem voltam önmagam, sőt utána sem teljesen. Aztán egyre jobb lett. Most, így 10 évvel később viszont már csak a szépre emlékszem, sőt, az utána lévő időszak is vicces, hogy hogyan próbáltam boldogulni, milyen hülyeségekbe fogtam és a többi :) A barátok és a család rengeteget segítenek, mindig legyen egy megbízható és jó társaságod, akikre támaszkodhatsz.
Aztán hajrá! :)
Hány éves vagy egyébként?
"kezdetben nagyon lelkes vagyok, csak amint látom, h egyre inkább szeretne engem és odavan értem és kimutatja (és várja, h én is tegyem), elmegy az egésztől a kedvem. Valahogy furcsa látni, meg érezni, h ennyire vonzódik hozzám, hogy ennyire igényli a társaságomat, kényelmetlenül érzem magam tőle. "
"odavagyok azért, akit nem kaphatok meg."
Félsz az elköteleződéstől, attól, hogy ha megnyílsz, sérülékeny leszel és könnyen beléd taposhatnak.
Pedig aki nem játszik, az nem is nyer.
Murr, köszönöm a részletes választ. Tudom, h nem vagyok egyszerű eset, mindenkitől ezt hallom. Na jóó, de ez egyfajta védekezés is, mert meg akarom kímélni magam... attól még érezhetem magam jól velük, csak egyszerűen nem fogok járni... vagy ez nagyon nagy hülyeség? Amúgy 20 éves vagyok.
ma 14:20 - mert meggyőzött róla, h ez bonyolult, és azt éreztette velem, h ez nem is úgy van, mintha már kifelé lenne a kapcsolatból. Persze tudtam, h nem így van, nem vagyok hülye, csak mint ember, hibázok, kicsit ittam is előtte... először hárítottam, eltoltam, de folyton jött utánam, végül elgyengültem és hagytam magam, nagy ügy.
7-es... neked is igazad van, persze, h kockáztatni kell... de nem tudom, megéri-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!