Mi a francot csináljak?

Felvázolom az alapszitut. Nem teljesen szokványos pár, egyik fiatalkorú másik felnőtt, 6 év korkülönbség, a lányra már mondta fű is fa is, hogy érett, blabla, most nem fejtem ki. S ott a nem szokványos anya is.

Na én vagyok a lány. Már 9 éves korom óta megy a terror itthon (mióta legkisebb öcsémnek kinyílt a csipája, na van ám hiszti.) és még most se megy le, pedig már több, mint 5-6 év eltelt.

Anya felfogása érdekes; ő cukkolhat akárkit amíg akarja, ám ha ő neki szól bárki egy rossz egy szót, két hetes sértődés. Ez mindennel így van, ő megüt valakit, és a többi. Plusz a pasik: ha valaki simán a haverom, akkor szeretik, de ha ők kitalálják, hogy mi biztos járunk, vagy én mondom el, akkor már egyből megutálja őt, a nagymamámmal egyetemben (egy család...)

A lényeg, hogy már 7 hónapja együtt vagyok a mostani barátommal. Anya láthatólag iszonyat mód rühelli, csak nem tudom, miért. Amíg csak barátok voltunk, csupán heccelt vele, most már nem látja szívesen.

Most egy kicsit vissza rám: Alig enged meg bármit is. Nagyon szigorú szülő, egy ketrecben tart körülbelül, amit én 8-9 hónapja próbálok megtörni, kevés sikerrel, csak tovább hergelem. Kérdezem én - van értelme? Miért kell a gyereket kalitkába zárni? Van, aki a 12 éves gyerekét akár a megyén kívül is elengedi, persze ésszel, meg egyeztetéssel. Felelőtlenség? Talán. De amit anyám csinál, szerintem inkább. Annyira magához és az otthonhoz akar láncolni, hogy semmi emberismeretem nincs, tapasztalatom a külvilágról. Nem merek emberekhez szólni, gyakran még ha ismerem is őket, a boltban nem merek vásárolni, vagy hasonló közvetlen dolgok. Nem tudom, mit kéne sok esetben cselekednem a külvilágban, esetlen vagyok, senki se tanította meg, és még ebben a korban sem tudom felfedezni, mert "bilincs van rajtam". Na és mi lesz velem 20 évesen, ha elengedik a kezem, mihez kezdek majd?

Ennek árán barátaim is alig vannak, nem merek barátkozni, és persze itthon folyton kritizálnak, ami nem könnyíti meg a dolgom. (Lepörög a fejemben a sok kérdés: Mit gondolnak rólam? Csúnya vagyok, nevetséges? -Stb- Inkább oda se megyek.)

Na és a barátom. A sok utálat ellenére is szinte minden nap találkoztam vele iskolaidőben, mert iszonyatosan belészerettem, és ő is belém. Megszoktuk ezt az életmódot, habár mamám már arra akarja uszítani, hogy szakítson velem! Szerencsére, eredmény nélkül.

Eljött a nyár. Ő nagyon messze lakik, így albérlet kellett neki, hogy az iskolája miatt fennmaradhasson. Pénzt hozzá ösztöndíjból kapta, ám az suliszünetben nincsen, és diákmunkát nem talált se a lakhelyén se itt Pesten, pedig már május óta keres.

Na most egész nyáron láttam összesen egy hetet!! És iszonyat mód hiányzik. Üres mellkassal ébredek és fekszek, kezdek kiborulni, és emellett még anya is folyton szidja őt, és uszít, hogy szakítsunk.

(Bónusz: Ma voltunk családi napon. Sok 16-17 éves, 25-28 éves. Ebből a korosztályból kaptam ki pár udvarlót. Rögtön húzott az első korosztállyal, hogy ők de mondták, hogy a kis vöröske de cuki, meg menjek oda hozzá, mittomén. Utána meg a második, kérjem el ezt azt, kacsintgassak... nem nézne kicsit nagyot, ha tényleg odamennék és flörtölnék vele? Kicsit ellentmondás önmagával, nemde?)

Lehet kicsit kusza, lehet lesz még más is, de egyelőre ennyit tudok... és így mi a francot kezdjek magammal, az élettel, mindennel? A párommal, a szerelemmel...