Szerintetek egy önimádó ember is fog tudni önzetlenül szeretni?

A helyzet,h én tisztában vagyok vele, és be is ismerem,h menthetetlenül és reménytelenül beleszerettem önmagamba.:D Nem vicc, Vannak elveim,tehát ártani nem ártok senkinek közvetlenül,csak magamat halmozom el mindenféle jóval. Valahogy úgy vagyok vele,h tulajdonképpen az ég1adta világon senkivel sincs bajom, soha nem utáltam még senkit,csak hát magamat sajnos mindenkinél előrébb helyezem.:/ Ebből kifolyólag engem viszont rengetegen utálnak(pedig én nem utálok senkit) de meg is értem őket,mert ezt az önző természetemet nem lehet könnyű elviselni.

No és a lényeg,amiért a kérdést feltettem,h most mintha megváltozott volna bennem valami, egy bizonyos lány miatt, az első olyan ember akin azt érzem,h ennek ellenére szeret engem. Ugyan még semmi sincs köztünk,de érzi ezt az ember. Nekem ez fura,h engem is szeret,vagy legalábbis kedvel valaki,ráadásul nem is akárki,hanem egy nagyon is csinos leányzó. Már most érzem,h ennek a lánynak nagy jelentősége van az életemben,és ilyen kis apróságokat már tettem az érdekében,vagyis próbáltam a kedvében járni,mert azt hiszem megszerettem,és talán jobban szeretem még magamnál is. Mit gondoltok,hogy tennék a legjobbat vele, hogy tudnám őt önzetlenül szeretni? Képes lehetek rá? Miben kéne változtatnom? Vagy ne is változtassak,ha ő így is szeret? Mit gondoltok?