Hogyan kibírható a távkapcsolatnak ez a része hosszútávon?

Az elején még egy ideig elég volt havi 1 találkozó, egész jól bírtam, mert introvertált is vagyok. Most már többet igénylek, de egyelőre így sem tudunk megoldani havi 2 talinál többet a munka és a távolság miatt.

Legjobban az szomorít el, hogy nem bújhatok a páromhoz, ölelhetem meg. Így ahogy hazajövök a találkozóról, nem sokkal utána hiányérzetem támad és ezen az ürességérzeten az sem segít, hogy tudom 1 hónap múlva fogunk újra találkozni. Fura látni magamon ezt a változást, mert az elején én kapcsolatot se akartam, meg tök jól megvoltam havi 1 talival, mert magamnak való vagyok. De most meg elfog a magány, ha egyedül vagyok a találkozónk után. Ugyanakkor attól is félek, ha túl sokszor találkozunk majd, akkor megunjuk a másikat és már nem lesz olyan mint az elején. A találkozók szenvedélyesek voltak, viták stb. Nem azt mondom, hogy ez jó, mert nyilván nem akarok veszekedni, de most kezdem azt érezni, hogy az egész kezd "lecsitulni" és átmenni egy valamivel kiegyensúlyozottabb kapcsolatba.

Sokáig pillangókat éreztem a hasamban, de most a legutóbbi találkozón nem. Nem tudom, ez jónak szamít? Csak mert én gyűlölöm a pillangós érzést, számomra az már túl erős inger, de most nem volt és a párom mégis hiányzik. Na de eltértem a témától.

Hogyan fenntartható egy ilyen kapcsolat hosszútávon? Illetve, aki járt/jár hasonló cipőben hogyan bírja ki és oldja meg?