Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak barátkozik velem a férfi?
Van egy férfi, akivel már ismerjük egymást másfél-két éve (munkahelyről, de a mindennapokban nem együtt dolgozunk). A közös hangot az első perctől kezdve megtaláltuk, de kb. fél évig csak munka kapcsán érintkeztünk. Onnantól folyamatosan egyre közelebb kerültünk egymáshoz, mert a hobbijaink, érdeklődési köreink is nagyon hasonlóak és egyre többet beszélgettünk ezekről, bevontuk egymást az aktuális tevékenységeinkbe. Mostanra jött el az az idő, hogy legalább heti szinten tartjuk a kapcsolatot (leginkább online). Az biztos, hogy nagyon jól érezzük magunkat egymás társaságában, sokat hülyülünk, de nagyon tartalmas, intellektuális beszélgetéseink is vannak. Viszont ami miatt bizonytalan vagyok abban, hogy milyen jellegű kapcsolat is ez, az az, hogy egyrészt kvázi randira még nem hívott el (ha találkoztunk, az mindig valamilyen ürügy vagy aktuális szabadidős projekt kapcsán történt), másrészt hogy nagyon sokat dicséri az intelligenciámat, a belső értékeimet, de a külsőmre még soha nem tett megjegyzést, pedig mások csinos, szép nőnek tartanak. Illetve én pl. volt, hogy mondtam neki, hogy jól néz ki, vagy megdicsértem az új ingét. Az utóbbi egy-két találkozásunk alkalmával viszont apróbb érintések voltak mindkettőnk részéről (pl. kar megsimítása, vállra tett kéz). Mindketten szinglik vagyunk egyébként.
Férfiak, mit gondoltok? Csak barátkozik, de nőként nem érdeklem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!