Miben más egy harminc éves nő egy huszonévestől?

#1-el értek egyet.

Van, hogy semmiben.

Csak magamról tudok beszélni, másról nem (mert sajnos a környezetemben is nagy eltérések vannak). De amit én érzek:

- Húsz évesen borzasztóan bizonytalan voltam. Nem látszottam annak, teljesen átlagosan okos, szépe, egyetemista lány voltam, aki szocializálódott, de mégis az volt az az időszak amikor mindenki elsőnek rám öntötte, hogy felnőtt vagyok meg felelősségteljes. Én emiatt állandóan szorongtam, hiszen akkor próbáltam először (oké, nyilván nem elsőként, de még a próbálkozás, tanulás, szárnynyitogatás időszakában voltam) csomó mindent, munkát, szexet, párkapcsolatot, felnőtt baráti kapcsolatokat stb. Ekkor rengeteg mindent mostani megítélésem szerint bénán csináltam, de ekkor tanultam meg azt, amit most már tudok.

- Harmincas éveimben (elején) sem lettem mindenben profi meg tapasztal meg magabiztos, de valahogy elfogadtam, hogy nincsenek ilyen mindentudó állapotok. Vannak fogalmaim arról és próbálom sokat tervezni, hogy mit szeretnék párkapcsolati, karrier vagy más kapcsolataim szempontjából és így cselekszem. Persze most is van hiba, de a hiba már elfogadott, nem heves szorongás fog el, ha véletlen nem szőrtelenítettem magam az utolsó pihéig, vagy ha valaki nem veszi jól amit mondok, esetleg egy randi nem sikerül jól vagy elrontok egy riportot.

Konkrét példákban ez úgy néz ki, hogy...

- Próbálok minden téren őszintén kommunikálni, de nem másokat megbántva, vagy gonoszkodva a korábbi "játszmázás" vagy "szerepjátszás" helyett.

- Az emberi kapcsolataimban határokat húzok, törekszem a kiegyensúlyozottságra, a korábbi szélsőségesség helyett.

- A munkámban próbálok nem 100%-ban megszakadni a maximalizmusomban, hanem egy nyugodt, toleráns, inkább a csapat érdekeit szem előtt tartó személy lenni. Inkább hibázzunk, de együtt csináljuk, és tanuljunk belőle.

- A párkapcsolataimban magamra figyelek, nem a külső elvárásokra. Van ideje a szingliségnek, amikor nekem kell magamon dolgozni, meg a kapcsolatnak. Nem megyek bele olyan kapcsolatba, ami számomra nem megfelelő, nem hülyítek másokat. (Rendszerint magam hülyítettem azzal, hogy rossz elvárásokat tűztem ki aztán csodálkoztam, ha nem éreztem jól magam.)

- Önismeret. Aktívan. (Régen nem érdekelt, mára rájöttem, hogy sajnos a boldogságomért nekem kell dolgoznom.)

- Szexuálisan ismerem magam, az elvárásaim és tudom is ezeket közölni. Nem teszek magamra extra nagy megfelelési kényszert, irreális elvárásokat. Összességében ez az a terület, amiben minden korábbi pont megjelent, talán a legkézzelfoghatóbban. Ezerszer jobb lett, mint régen, pedig akkor sem panaszkodtam.

Nyilván ezt nem lehet egyénekre lebontani, mert mindenki más és más ütemben ér, más a személyisége stb. De ezek a tendenciák azért előfordulnak:

- több önismeret (jobban látják a saját személyiségüket minden előnyévek és hátrányával, pont ezért jobban ismerik a saját értéküket, viszont jobban tisztában vannak a gyenge pontokkal is... jobban tudják, hogy nekik mi kell egy jó párkapcsolathoz, jobban kikristályosodnak az elvárások és a

- kevesebb naivitás

- "jobban megrágta őket az élet"... több pofáraesésen, traumán, az élet szürke és kellemetlen oldalával való közelebbi megismerkedésen vannak túl... hacsak nem vmi turbó sunshine személyiségű a nő, bizony nem lesz már annyira gondtalan, cserfes, tüncimünci mint egy átlag 20éves (mondjuk egy csini egyetemista típus, akinek a legnagyobb gondja az, hogy 1est kapott a zh-ra)

- idősödéssel, hosszabb távú gyógyszerszedéssel (pl. fogamzásgátló, de később előkerülő betegségekre szedett gyógyszerek) járó "gondok"... nem nagy gondok, de azért jellemző tud lenni a csökkenő libidó, a "néha fáj a hátam, néha fáj a lábam, bedurvult a PCOS" cuccok, vagy hogy már nem bírja olyan jól a piát, az éjszakázást, a 30 km-es túra helyett csak 20, ilyesmi.

De utolso, ezek megint nem korfuggo dolgok.

Nekem pl egyetemi eveim alatt halt meg edesapam, utana kezdodott panikbetegseg, pcos, es akkor meg csak mindig 21 voltam, szoval a “megragason” en is tul voltam annak ellenere, hogy nem voltam 30 (es meg most sem vagyok). Ezek tapasztalat fuggoek, meg hogy mennyit es mit tanulunk beloluk, nem a korral jonnek. Olyan naiv 30 eves nok vannak, hogy csak pislogok neha…