Szerintetek szükségünk van (legalábbis a kezdetekkor) a szerelemre, vagy le lehet élni egy életet mély szeretetben és egymás iránti tisztelettel?

Engem a szerelem arra tanított meg, hogy senkibe ne bízzak meg. Ha már egy olyan ember is képes cserben hagyni, és haragtartóvá válni, aki őrülten szerelmes volt belém, akkor kiben bízhatnék?

Senkiben. Ennél csak rosszabbak vannak.

Ettől függetlenül szükségem volt arra, hogy átéljem a szerelmet. A jellemfejlődésem, gondolkodásom fejlődésének egyik alapköve lett. Enélkül nem érnék el annyit az életben, amennyit el fogok.

Persze, hogy lehet. Pàr nélkül is lehet jól élni. Ezek nagyon egyéni dolgok.

Személy szerint, ha nem vonzódok erősen, szerelem, ilyesmi, akkor nem terveznék párkapcsolatot, mert elég barátom van, nincs ember hiànyom, így sem tudok mindenkivel annyi időt tölteni amit jó lenne. És a párkapcsolat, meg ilyen szempontból eléggé korlát. Akkor nehezebb a többi kapcsolatot élni.

Ha esetleg akarnék gyereket nagyon akkor lehetne ez egy lehetőség, hogy egy ilyen szövetség féle valakivel, hogy ezt csinàljuk közösen.

Téged mi vinne ebbe a nem annyira romantikus kapcsolatba?

Én vágyom a szerelemre, nincs annál jobb érzés mikor kölcsönösen megőrültök egymásért. Semmihez sem hasonlítható.

Nem tudnék egy kapcsolatban hosszútávon létezni ami nem így indult.

Ha nem akarsz gyereket, akkor akár maradhatsz az illetővel amíg meg nem unod jobban. Bár az is kérdés, hogy kapcsolatot ő akarna e veled, ha érzelmileg nem vált ki belőled sokat .

De tény, hogy a szerelem ritka dolog . Az is lehet nem leszel többet. Ez jó nagy lutri.

Biztos le leszek pontozva, megértem azt aki másképp gondolja, de már 50-hez közel én is azt mondom hogy nem a lángoló szerelem a legfontosabb NEKEM.

Voltam én is nagyon szerelmes, szép volt, jó volt amíg a hormonok kitartottak, de utána jött a kijózanodás amikor rájöttem hogy a másik fél nem is olyan "jó ember" mint amilyennek a rózsaszín köd mutatta (a tettei másról árulkodtak). És azt a kijózanodási szakaszt már nem akarnám még egyszer újraélni mással sem.

Ma már inkább az eszemre hallgatnék, persze valamilyen szintű kémiára mindenképpen szükség van.

Most már sokkal inkább azt mondom hogy azt kell nézni mennyire kompatibilis az adott két ember jövőképe, életmódja, életszemlélete, milyen a kommunikáció minősége, tisztelik e, megbecsülik e egymást, hasonló érzelmi intelligenciával rendelkeznek e, van e önkritikájuk stb.

Ezek mellett nem kizárt a szerelem, de önmagában véve a szerelem csak rózsaszín köd, pár éven belül visszaáll a hormonszint és jön a kijózanodás ami sokaknál szakításhoz vezet.

De egyébként ezekben a dolgokban nem érdemes magad másokhoz hasonlítani, mert minden ember más és más. Lehet hogy az egyiknek bejön egy "józan paraszti ésszel" választott kapcsolat, még mások lelkileg belerokkannának ha nem egy szerelmi kapcsolatban élnének. Neked kell tudni hogy te milyen típus vagy, és milyen lenne az a pár akit választanál.