Volt már olyan, hogy megismertél valakit, úgy érezted mindig is rá vártál, de kiderült, hogy foglalt?

Sajnos én elhittem, hogy szakítani fog vele meg azt is, hogy szakított, de nem volt igaz. Akkor jöttem rá, hogy átvágott amikor a barátnője írt rám, hogy tud a viszonyról.

Azt hittem a föld alá süllyedek szégyenemben mekkora hülye vagyok. Próbáltam menteni a helyzetet, de nem hitte el, hogy kicseszett velem. Nem tudom megbocsájtott-e neki, de úgy zuhantam, hogy azóta nem bízok az ellenkező neműekben.

Úgyhogy inkább szerintem is hagyd.

Ó, de még mennyire. Összebarátkoztunk és abból indult az egész. Nem is ilywn felszínes barátság volt,több annál. Majd beleszerettem és rajta is azt vettem észre hogy vonzódik hozzám. Nem lett belöle semmi mert mint kiderült, ő csak barátként tekint rám(akkor mentem szemészhez felíratni egy szemüveget :D )

Barátok próbálunk maradni, meglátjuk sikerül-e. Úgy gondolom rajtam nem fog múlni.

Igen, pontosan ilyen volt. Már 30 feletti voltam, amikor találkoztunk, úgyhogy nem csak naiv kislányként hittem azt, hogy ő az... Pontosan olyan minden téren, amilyenre mindig is vágytam. Úgy hatott rám, ahogy soha senki nem volt képes, és olyan érzéseket hozott ki belőlem, amikről azt hittem, bennem nincsenek is meg, egészen addig úgy éreztem, mintha kispórolták volna belőlem őket.

2 évig rendszeresen találkoztunk, de semmi nem történt. Csalódtam is volna, ha igen, nem olyan embernek ismertem meg. Most június 13-án láttam utoljára, többé már sosem fogom. Nagyon hiányzik. 💔🙁

Azóta kb. azt érzem, hogy én akkor itt most megálltam... megtaláltam, akit mindig is kerestem. Nekem nem kell más vagy másmilyen. Hagyom is az ismerkedést, mert olyan, mint ő, nincs még egy úgysem.

Volt. Most is van. Eddig kétszer nem jól sült el, mert az egyik otthagyta értem az élettársát, a másik a férjét, de hamar kiderült mindkettőről hogy beteg agyú riban...

A mostani nagyon jó lelkű, nagyon lassan haladunk, bizakodó vagyok. Egy biztos: nem krv.